Azt kérdezi tőlem Ózdon egy járókelő, hogy miért a cigányok pártját fogom, s miért nem a magyarokét. Igazából visszakérdez. Merthogy előzőleg hírlapíróként azt tudakoltam tőle, hogy nyáron emberséges dolog-e a kutak nyomását csökkenteni ott, ahol vezetékes víz nincsen. A helybéli ember e kérdésemből azt hallotta ki, hogy a cigányok pártját fogom. Ami igaz, csak nem úgy igaz, ahogy ő gondolja. Nem a „cigányok” pártját fogom, hanem az emberekét, s nem a „magyarok” ellenében. Csak hát hogyan mondjam el ezt? „Ah, én az emberek pártját fogom, uram.” Milyen nevetséges volna. Még el is röhögné magát. Mintha azt mondanám neki a homlokomat törölgetve, hogy „ah, amice, szorít a keblem”. Nem fogom neki azt mondani, hogy a „cigányok” pártján állok, mert általában véve nem állok. Általában véve nem tudok kiállni. Csak konkrét esetben. Hogyan magyarázzam egy nálam jó tíz évvel idősebb embernek, hogy a kérdése általában véve rossz? Hogyan mondjam el, hogy egy hazában két emberpárt nincsen? „Emberpárt csak egy van, uram.” Elröhögné magát.

Így is megkapom tőle, hogy „maga nagy emberbarát, költözzön a cigánysorra, ha magának a cigányok annyira fájnak”. S kajánul nevet, mert tudja, hogy logikátlan felvetésére logikus módon nincsen helyes válasz. Zavaromból pedig azt a következtetést vonja le, hogy neki van igaza, elvégre beterelt engem a logikátlanság csapdájába. Pedig olyan ez, mintha azt a zagyvaságot mondanám a Magyarországon székely himnuszt éneklőknek, hogy ha oly kedves nekik Székelyföld, költözzenek oda.

Aztán azt mondja nekem az az ózdi járókelő, hogy amúgy a kutak szűkítésének csak nyáron van értelme, mert a víz akkor fogy jobban. Hát mikor korlátozzuk a vízfogyasztást, talán télen, amikor be vannak fagyva a kutak? Ezt kérdezi mosolyogva. Résen vagyok, nem sétálok a csapdájába bele, inkább legyintek, hagyom, ugyan. De persze már megint fölhergelem magam. S odavetem neki, hogy megyek, viszlát, dolgom van még itt, Távol-Európában, amice. Ezt dünnyögöm neki, elismerem, nem túl udvariasan. Az Európa szóra fölfigyel, s azt kérdezi vélt igazában rendületlenül mosolyogva, hogy mit európázik itt maga? S javasolja, hogy „nézze meg jobban azt a híres Európát”, ott vannak az elnyomott baszkok, az írek, a becsapott görögök, plusz az olasz maffia. Az hol van, a maffia nem Európában van talán? Istenem, mit mondjak neki erre a hülyeségre? Mit? Álljak neki magyarázni, hogy Európa nem földrész csupán, hanem kontinentális eszmény? S különben is, ki vagyok én, hogy bárkit kioktassak Európából? Nézzen körül, mondaná az ózdi ember, ha nagyképűen kioktatnám, ez itt Borsod megye, keressen eszményt valahol, s hűtse le magát vele.

Este elcsigázva ülök a tévé előtt, nézem a debreceni híradót, s elhűlve látom, hogy a sorozatgyilkos cigányvadászok ítélethirdetéséről a tizenhét perces műsorban csak a tizennegyedik percben számolnak be. Pedig a vádlottak Debrecenben éltek. Innen mentek emberre vadászni. S kilenc hírből ez a hetedik. Az első az, hogy Kósa Lajos lett a vizes világbajnokság szervezőbizottságának elnöke. Úgy látszik, ez fontosabb Távol-Európában. Majd három anyag is következik a közelgő virágkarneválról. Mondja az egyik riporter, hogy „a legnagyobb gondot a virágok beszerzése jelenti”. Ah, csak nem?! S még ez is előbbre való, mint a gyilkosok elsőfokú ítélete? De valakinek nem fáj emiatt a szíve? Nem szorít a keble? Egy kicsit sem, amice?

Ózd, kútelzárás