A megkéselt veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma vagy a romagyilkosságok áldozatainak hozzátartozói valószínűleg ugyanígy járnak – hívta fel a figyelmet Helmeczy László ügyvéd. Ezért kezdeményezte: különösen súlyos bűncselekményeknél az állam vállalja magára, hogy a hátramaradottak számára jogerősen megítélt összeget kifizeti, majd a pénzt próbálja meg behajtani az elítélteken.

Ez nem rossz gondolat, hiszen segítenek – például – az árvízkárosultakon is. Amúgy a bűncselekmények áldozatait sem hagyják teljesen magukra, hiszen 2005 óta törvény rendelkezik az állami kárenyhítés szabályairól. Más kérdés, hogy erre a célra a költségvetésben az idén százmillió forintot különítettek el.

A hatályos szabályok szerint csak az remélhet segítséget, aki erőszakos bűncselekmény áldozatává vált, és a bruttó átlagfizetés nagyjából nyolcvan százalékánál kevesebbet keres. De legyen bármekkora a kár, 1,3 millió forintnál senki sem kaphat többet. Akkor sem, ha valaki a munkaképességét, esetleg közvetlen hozzátartozóját veszítette el. Helmeczy ügyvédnek tehát igaza van: a társadalmi szolidaritás is azt követeli, hogy tegyünk valamit.

Jelentősen fel kellene emelni az áldozatok megsegítésére szánt százmilliót, ha már a nem létező magyar futballnak tízmilliárdok jutnak. A pénzt talán át kellene adni egy átláthatóan működő civil szerveződésnek, amelyet az adóforintjainkkal is támogathatnánk. Ha pedig úgy döntenek, hogy valaki rászorul, kapjon érdemi segítséget, és ne alamizsnát.