A szóvivő szabadsága

A magyar párt-, kormány- és/vagy miniszterelnöki szóvivő szerepe az elmúlt egy évtizedben viharos gyorsasággal degradálódott egy beszélő papagájéra. A szisztémát ellenzékben a Fidesz vitte tökélyre, de láthatóan azt a mai ellenzék is nehezen tudja meghaladni. Általában nem is akarja. A szóvivők mindkét oldalon naponta többször felszólítanak valakit, hogy azonnal mondjon le, fejezze be a hazudozást, rágalomkampányt, népnyúzást vagy bármi mást. Teljesen terméketlen és hatástalan nyilatkozatok, amelyekkel már egy beszédíró szoftver is minden további nélkül el tudná látni az összes pártot és a kormányt.

A szlogenek, sémamondatok alapján nem lenne meglepő, ha ez már ma is így történne. Tisztára olyannak látszik, mint egy nagykoalíciós Habony–Werber-megállapodás. Csinálni kell egy alapszöveget, annak meg kell írni a fordítottját, majd be kell helyettesíteni a neveket. Oszt lehet a kasszához fáradni. Égni viszont annak kell vele, aki felolvassa, elmondja: a szóvivőnek. Nem hálás szerep, nincs meg benne az intellektuális kiugrás lehetősége. Inkább afféle közéleti fekete mosogató, hálával tartozik érte a párt, ha ezt a feladatot valaki huzamosabb ideig zokszó nélkül végzi. A hála rosszabb esetben az, hogy még tovább erodálhatja magát ebben a szerepben, vannak azonban olyanok, akiket a poszt a párt élvonalába repít, másokról pedig a szóvivőségük után kiderül, hogy nem beszélő robotok.

A szocialista Nyakó Istvánnak még szóvivőként sok hervasztó sajtótájékoztatón és közleményen kellett túlesnie ahhoz, hogy most megmutathassa, miként lehet egy horoggal két halat fogni. Ráadásul olyan vízben, ahol szocialista horogra legritkábban akad fideszes hal. Az eddig alkalmazott csali ugyanis eleve alkalmatlan volt a horgászásra. Ő ébredt a legkorábban, ő használta a leginnovatívabb politikai eszközöket. Na, nem valami űrtechnikát, egyszerűen elment a helyszínre, majd jó levelet írt a belügyminiszternek. Tulajdonképpen belőtte a hatalmas ziccert, de e helyett tarthatott volna egy jó kis „monnyonle!” sajtótájékoztatót is mindenféle eredmény nélkül. Nem Nyakó miatt nyitogatnak meg újra elzárt közkutakat Ózdon, hiszen ez negyven fokban akkora ostobaság volt, ami ellenzéki ágálás nélkül is tarthatatlan lett volna, de a volt szóvivő pontosan ott és azt csinálta, amivel egy lényegében kényszerű lépést az ő fellépésének következményévé tett.

Ehhez a szakmához kell szimat és ütemérzék. Nyakónak ez most megvolt. Ami csak azért tűnik fel, mert egyébként a kormány hiába kínál nagyobbnál nagyobb ziccereket az ellenzéknek, az a magas labdákat rendre a hálóba üti, vagy nincs is a labda közelében.

Tudom, hogy ezzel a süketduma-író szoftverrel sokkal egyszerűbb az élet, mégis azt mondom: szabadítsák meg láncaiktól a szóvivőket! Valószínűleg nekik is könnyebb lenne – nekünk viszont biztosan.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.