Szombathelyen nemzeti fröccsteraszt nyitottak. Ezúttal nem az állam mutyizott, sőt nem mutyizott senki, ami önmagában is gyanús ebben a haveri világban. A magán nemzeti fröccsözőnek a dohányboltoktól eltérően nem garantálja senki a tízszázalékos hasznot, sőt a konkurenciától sem védi meg. 

Igaz, egyelőre konkurenciája nincs is neki, viszont a Nyugat.hu portál szerint vendége meg bőven van. Néha azonban tűrnie kell a nemzeti érzelmű helybeliek fejcsóválását, megjegyzéseit, miszerint otromba dolog viccelni a nemzettel.

Rosszmájúan visszaszólhatnánk a bennünket erre nem fölhatalmazó ötletgazda nevében, hogy szerintünk a nemzeti jelző kisajátítása sokkal nevetségesebb, mikor a nemzeti együttműködés rendszeréről beszélnek, vagy félnótások próbálják a Nemzeti Színház kurzusküldetését megmagyarázni, de nem ez most a lényeg.

A nemzeti jelzőt éppen a fröccstől féltő aggály kizárólag nemzetietlen tudatlanságból eredhet. A fröccs nemzetivé minősítése messzemenően indokolt, hiszen a bencés tudós tanár, Jedlik Ányos jóvoltából Magyarországon találkozott először a szóda a borral. Igaz, ez az üdítő randevú nem Szombathelyen, hanem a közeli Győrben történt, s a kisalföldi megyeszékhely jogilag le is védette a fröccs fővárosa címét, státuszát, s évente nagyszabású fröccsfesztivált rendez. Egyelőre még nem nemzetit, csupán csak győrit, de ez a hiányosság a hamvas kisfröccsök, hosszúlépések, házmesterek kiváltotta hangulatot az eddigi tapasztalatok alapján cseppet sem befolyásolja kedvezőtlenül.

Elkezdhetnénk komolykodva filozofálni azon, hogy a nyelv és a szimbólumrendszer mennyire türelmes, sőt humora is van. Hagyja, hogy jelzőit, szókészletét bohócruhába öltöztessék – és most egyáltalán nem a fröccsterasz tulajdonosára gondolunk –, túléli, hogy fejét lógató igavonóként ideológiák elé fogják, politikai szándékokhoz láncolják.

Feltehetnénk teátrálisan a kérdést: naponta megerőszakolt, eltorzított fogalmaink kimenthetők-e az elkövetők karmai közül? Az önazonosságukat vesztő kifejezések visszahelyezhetők-e jogaikba? El kell-e fogadnunk a szavak, jelképek kurzusonkénti jelentésmódosulását?

Vigyázzba kell-e állnunk, ha a magyar Himnuszt valamelyik politikai összejövetelen a csőcselék ordítja teli torokból? Nemzeti lesz-e a dal, amennyiben pártok fülkeforradalmaira buzdít békeidőben?

Értjük, hogy a nemzeti jelző erőszakos túlhangsúlyozása azt akarja tudatosítani bennünk: a nemzeti a nemzetközitől való megkülönböztető kifejezés. A magyar kormánypártok mai értelmezésében a nemzeti az a konzervatív jobboldal, a szocialisták, a kommunisták, nem is beszélve a liberálisokról, pedig nemzetköziek, hazaárulók. És már csak az kellene, hogy bármiben is nemzetközivé – bizonyos értékeiben a közmegegyezés értelmében globálisan egyetemessé – váljon ez a világ! Pfuj.

A nemzeti jobboldalon a nemzeti cirkuszt sokan jobban szeretik az Örömódánál.