A devizahitelek sorsáról zárt ajtók mögött tárgyalnak, az ajtók innenső oldalán meg találgatnak és ötletelnek. „Az össznépi ötletelésből az ellenzék sem akar kimaradni”, de látszik, hogy az sem tudja, hogyan kellene a devizahitelesek ügyét rendezni – tájékoztatta a minap az olvasót lapunk. 

A legrosszabb, amit az ellenzék tehet, hogy hagyja az ügyet félretematizálni. És mi oka is lenne rá, hogy segítsen félrevezetni az embereket, mintha a devizahitel intézményével lenne a fő baj, nem pedig Magyarország gazdaságával és kormányával?

Mi végre számon kérni, miért tette lehetővé az első Orbán-kormány 2001-ben a lakossági devizahitelezést? Már miért ne tette volna?

Országunk átlagpolgára sajnálatosan készületlen a pénzügyekben, kultúránk szintje ezen a téren még nem érte el a béka popsiját, az állam iskolái és médiája nem is nagyon törekednek rá, hogy elérje, ezért sokféle részletkérdésben meg lehet minket vezetni, de olyanok azért kevesen vannak köztünk, akik ne fogták volna föl a devizahitel lényegét: sokkal kisebb kamatot fizetsz, cserébe árfolyamkockázatot vállalsz. Aki ezt nem tudta, vagy nem vette figyelembe, annak tudatlansága nehezen méltányolható, bár persze azt, hogy e hitelekben – a magyar gazdaságpolitikában – ekkora kockázat is lehet, tényleg nem láthatta előre senki.

Különböző szerződésekben különböző trükköket lehet találni és peresíteni, ezért a kormányfő hites szurkolótársával, az OTP vezérével bezárólag minden bankárt lehet átkozni, de a cselszövények hatása a törlesztőrészletekre úgyszólván elenyésző az árfolyaméhoz képest.

Nem a devizahitellel van az igazi baj, hanem az árfolyammal és a lefagyasztott gazdasággal. A választások idején 185 forintba került egy svájci frank, ma pedig – jelentős részt a kormány áldásos tevékenysége folytán – 242 forintba. Ettől emelkedett hihetetlen magasságokba a bedőlt deviza- és forinthitelek aránya, ettől mennek tönkre, vesztik el otthonaikat oly sokan. Egy közepes, ötvenezer forintos havi törlesztőrészletet ez az árfolyamemelkedés önmagában hatvankétezer közelébe lő föl. Ezt a különbséget vesse össze a kedves olvasó azzal a „megtakarítással”, amelyet a rezsiszámláira ráparancsolt a kormány (akár el se higgye, hogy annak az árát is megadja még), és verje a fejét a falba, aki erre a pártra szavazott.

Erre a törlesztőrészletre már nincs gondjuk azoknak, akiknek volt miből végtörleszteniük. Őket (köztük káderei javát) kivonta a kormány saját garázdálkodásának hatása alól. Ez az adófizetőknek cirka 100 milliárdba került, plusz annyiba, amennyivel tovább rontotta az árfolyamot és tovább hűtötte a gazdaságot.

Még nem tudjuk, miként akarják fölszámolni a jelzálogos devizahiteleket, de azt már igen, hogy bármely megoldás csak tovább ront a forint árfolyamán. Akik elbírják az általuk vállalt kockázat terhét, bírják el. Akik nem, azoknak az ügyét szociális problémaként kell sürgősen kezelni, s kellett volna már régen. Mindenkin lehet és kell segíteni, de a „mindenkin” igazán csak a normális gazdaságpolitika segít.