Átalakul felfogásunk eszköztára, amelynek a segítségével rendet, értelmet teremtünk élményeink, tapasztalataink és érzelmeink kuszaságában. Megváltozik, mit tartunk fontosnak, mit és hogyan értelmezünk, és persze megváltozik viselkedésünk belső logikája éppúgy, mint külső megnyilvánulásai. A változás lehet kataklizmikus mértékű – ilyen Foucault szerint a XVI. század elején, a XVII. század közepén és a XIX. század elején bekövetkezett gyökeres változás a tudat és a tudás rendjében –, de lehet, még ha kisebb horderejű is, az a két dal, a Let it Be és a Let the Sunshine in, amellyel a Beatles az Atlanti-óceán egyik, a Hair megalkotói pedig a másik oldalon kikiáltották a determinizmus halálát és a sokféleség diadalát. Good-bye Hegel, Fichte, Marx, Spengler és Toynbee, helló szabadság.

Mintha valami ilyesmit láthattunk volna abban a barcelonai medencében, amelyben a magyar női, majd a magyar férfi-vízilabdacsapat küzdött a világbajnoki érmekért még akkor is, ha a történtek kimenete még a jövő titka, még akkor is, ha jelentősége csak nekünk, magyaroknak lehet fontos, még akkor is, ha mindössze a magyar viselkedésforma legfeljebb reményt keltő átalakulásáról beszélhetünk. De kétségtelen, hogy az érmeken messze túlmutató valami történt abban a barcelonai medencében, amelyben a két csapat a viselkedés radikálisan új formáját mutatta be, ami a sport technikai részleteit egyáltalán nem ismerő nézőt megfogta.

Az-áldozat-mint-hős tradicionális magyar min tájának helyét átvette a gondolkozni és cselekedni egyaránt képes, fegyelmezett ember, akiről lepereg a múlt igazságtalansága, hogy tiszta fejjel nézhessen szembe az előtte álló kihívással. Nem tépi a balsors, mert bízik az eszében, erejében és jellemében, egyszerűen abban, hogy meg tudja csinálni. Amikor az egyik televíziós adásban Merész szövetségi kapitányt arról faggatta a szerkesztő, hogy milyen hatással volt a csapatra és rá a bronzéremért folytatott küzdelem harmadik negyedében elszenvedett bírói igazságtalanság, a válasz („számunkra ez a munkafolyamat része”) nemes egyszerűséggel megfogalmazta ennek a gyökeresen új létnek a lényegét. Kettős kiállítás a férfiaknál? Megpróbáljuk megoldani, alkalmazzuk az erre az esetre már kidolgozott és begyakorolt forgatókönyvet, és mindenki végzi az ott meghatározott dolgát. Sikerül vagy nem sikerül, semmi hiszti, a lényeg a következő kihívásra összpontosítani. Sztárok? Mindenki az és senki sem az. Az egyik mérkőzésen az egyik, a másikon a másik. Lehetnek és kellenek is briliáns villanások, de nem ez, hanem a legszélesebb értelemben vett csapat egész a lényeg. A sztár a csapat, amelyet összetart a kölcsönös bizalom és megbecsülés. Féltékenység? Könnybe lábad a szemük, mert Szívós igazán megérdemelte, hogy a meccset eldöntő gólt ő dobja. Valami nem sikerült? Legközelebb megint megpróbáljuk. Nyoma sincs a dühöngésnek, a rosszindulatnak vagy egymás leszólásának. Nem veszekszünk se magunkkal, se a bírókkal, se az ellenfelekkel, még akkor sem, ha nem megy, mint ahogy az elején nem is ment. Egyszerűen nem veszekszünk, hanem végezzük a dolgunkat. Hivalkodás? Önmutogatás? Sehol. Helyette Nagy Viktor nagyszerű humora, Keszthelyi Rita eleganciája, Benedek Tibor és Merész András nyugodt méltósága.

A sajtó még az érzelmek drámáját írja, még a győzelem és a vereség lelki viharait kottázza, de már látja, hogy valami megmozdult. Látja a profizmus diadalát, de még nem látja, hogy annál többről, viselkedésünk új erkölcsi alapjáról van szó. Profizmus lehet nagyszájú, hivalkodó, erőszakos és önimádó. Ez a két magyar csapat azonban valami egészen más összetételű profizmust mutatott be: a szerénység, az elhivatottság, a bizalom, az összetartás és a fegyelemből kovácsolt viselkedés profizmusát. Lesz, amikor győznek, és lesz, amikor nem. De ha Barcelonát közös nagy nemzeti élményünkké és példaképünkké tesszük – mint a wembley-beli 6:3-at – mi, a nemzet egésze, csak nyerhetünk.

* A szerző az Oxfordi Egyetemen a Blackfriars Hall tanára.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.