Az igazságszolgáltatás akár köszönetet is mondhatna a vádlottaknak, Kiss Árpádnak, öccsének, Kiss Istvánnak, Pető Zsoltnak és Csontos Istvánnak, mert – mivel láthatóan nagyon elegük volt az egészből – nem törték magukat, hogy tovább nyújtsák az eljárást. 

Pedig, ha csupán csak két héttel is tovább tart a per, a Magyarországon eddig egyedülálló rasszista indíttatású sorozatgyilkosság vádlottjait ki kellett volna engedni az előzetesből, ami akkor is világraszóló botrány és szégyen lett volna, ha a rendőrség sorfalat állít az otthonaik köré, hogy meg ne szökhessenek.

Nem a vádlottakon múlt, hogy az elfogásuktól számított négy év éppen csak elég volt az elsőfokú ítélet meghozatalára. Ezért talán ideje volna a végére járni, miért húzódott el ennyire az eljárás. Nem úgy, mint az ároktői eset után, amikor hirtelen mindenki rájött, mennyivel gyorsabban is végezhetné a dolgát, ha még több bírója, ügyésze, rendőre és ügyintézője lenne és persze műszere, autója és számítógépe is!

Mert itt nem csak a már-már elfogadhatatlanul hosszú büntetőeljárásról van szó csupán. Mégcsak nem is arról, hogy a titkosszolgálatok nem vették komolyan a törvényben előírt feladataikat, fontos információkat nem osztottak meg a rendőrséggel, sőt hazudtak a nyomozóknak, majd a történtek kivizsgálására felállított parlamenti munkacsoportnak is.

Inkább előbb, mint utóbb arra a kérdésre is választ kellene azonban adni, hogy a titkosszolgálat orra előtt miképp válhatott néhány szkinhed sorozatgyilkossá. Ha hónapokig tartó megfigyelésük után senki nem nézte ki belőlük, hogy „ezek bármire képesek”, akkor óriási baj van. És van még ennél is rosszabb: az, hogy ebben az esetben mindaz, ami történt, bármikor megismétlődhet.