Vajon miféle szakmai szempontok húzódhatnak meg a mögött, ha egy cég elvágja magát az európai uniós pénzforrástól, és elbocsátja szakembereit?

A nemzeti parkok különleges területek. Védelem alatt állnak, és ez nem véletlen: a világon és Európában különösen kevés olyan terület maradt fenn, amely természetes vagy természet közeli állapotúnak tekinthető. Általában szélsőséges adottságú, nagyüzemi mezőgazdasági művelésre alkalmatlan földek ezek – ilyen a Hortobágy is –, amelyek ugyanakkor speciális, extenzív gazdálkodást is igényel(né)nek.

A védett területen működő Hortobágyi Génmegőrző Nonprofit Kft. különleges abból a szempontból is, hogy a fejlesztésekhez szükséges önerőt a földalapú agrártámogatásokból teremti elő. Ezek a források nemcsak a génállomány megőrzését, hanem számos helyi munkahely és ezzel a helyi hagyományok fenntartását is lehetővé teszik.

Ezzel szemben a kormányprogramban a természet mint szó meg sem jelenik, inkább „a természetvédelem a gazdag országok passziója” elv érvényesül. Ezek után jó lenne tudni, hogy országképileg hogyan áll egybe a nagy összmagyar nemzeti táj: futballpályák és Audi-üzemek váltogatják egymást? Az Europarc nevű nemzetközi szervezet – amelynek tagja a Hortobágyi Nemzeti Park is, sőt a parkot 2010 óta igazgató Szilágyi Gábor az egyik vezetője – a következőképpen definiálja a nemzeti parkok feladatát: a vad természet megőrzése az utókornak és a nemzeti büszkeség jelképe. Szép és egyenes, a kormányhoz szóló és a kormánynak igencsak tetsző szívbeszéd. Nemzeti kormányunk ugyanis paradox módon értelmezi a nemzeti parkok fogalmát: nem a nemzeti háttérországot látja bennük, hanem úgy hiszi, a természetvédelmi területekre biggyesztett „nemzeti” címke azt jelenti, hogy azt tehet ott, amit akar. A védett állami földterületek a „Földet a gazdáknak” program fő áldozatai közé tartoznak.

Az agrárvezetés ráadásul privatizálni akar a kormányprogram zászlaja alatt, de úgy, hogy nincs már mit privatizálni.

Erre mégiscsak alkalmas jelentősebb földterületek már csak a nemzeti parkoknál találhatók, azon belül a Hortobágyon, a Hortobágyi Nonprofit Kft.-nél van 16 ezer hektár – ez a Hortobágy ötöde. A nonprofit kft. százszázalékban állami tulajdonú, kiemelten közhasznú gazdasági társaság, amelynek érdekes módon az egyik feladata a védett területek természetvédelmi célú kezelése, magyarul legeltetés! Emellett ez a cég tartja fenn az őshonos hazai magyar szürkemarha- és rackaállomány zömét, az ezeket bemutató állatparkot és a pásztorkultúrát intézményesített formában. Évente több országos jelentőségű turisztikai rendezvényt tart, és a HNPI helyett üzemelteti a veszteséges hortobágyi nagycsárdát és a kadarcsi csárdát, a több mint 340 éves mátai ménest az ugyancsak őshonos nóniusztenyészettel. Legálisan foglalkoztat 240 embert. Ez szinte minden, a délibáb és a Kilenclyukú híd kivételével, amit egy laikus a Hortobággyal asszociál. Teszi mindezt költségvetési forrás nélkül, kizárólag a területalapú támogatások felhasználásával.

A cég sorsa amúgy igen különös: évente mintegy 1,3 milliárd EU-s közvetlen támogatást kap, és az utóbbi két évben – egy nem éppen korrekt vezetőváltás után – az új vezetés hihetetlen összegű (közcélú) pályázatot nyert, és kiugróan magas adózott eredményt ért el. Először is megnyerte minden idők legnagyobb költségvetésű magyar LIFE projektjét – az összeg meghaladja a Magyarország részére hozzáférhető indikatív keretet. A pályázat egyértelműen közcélú lett volna: természetvédelmi célú kezelés, az állami vagyon gyarapítása, mintegy harminc munkahely létesítése hat éven át. A pályázatot több mint ezer jelentkező közül választották ki, nem itthon, hanem Brüsszelben, és csupán alig több mint kétszáz kérelem nyert támogatást.

Másodszor a cég nyert egy állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatot is 1,3 milliárd forint értékben, ötvenszázalékos támogatással, amelyből nagyrészt a nemzeti park tulajdonában lévő épületeket újítják fel.

Harmadszor – közösen a HNPI-vel és a másik nagy hortobágyi állami céggel, a Halgazdaság Zrt.-vel – sikeresen indult egy kétmilliárd forint értékű, százszázalékos támogatottságú kiemelt turisztikai pályázaton is. Ebből egy komplex beruházás révén szintén közcélú létesítményeket (kerékpárút, gyalogos híd, stb.) és meglévő attrakciókat újítanak fel, építenek.

Ez akár példaértékűnek is nevezhető közcélú tevékenység és vagyongazdálkodás. Egy baj van csupán: ha a támogatásokat privatizálni akarják, azt gyorsan, szétverős stílusban csak az állami védett területek bérbeadásával tehetik. Ennek az első áldozata a visszaadott LIFE pályázat. Érdekes lesz látni, hogy mi lesz a többi pályázat és mi lesz a dolgozók sorsa, hogyan szélednek szét a pásztorok, mi lesz a rendezvényekkel.

Egy ilyen pályázat visszaadása, ráadásul ilyen együgyű módon, sötét árnyékot vet Magyarország amúgy sem túl fényes EU-s megítélésére: akár komoly ellenőrzéseknek is kitehetik a gazdákat, és megkérdőjelezik a minisztérium és irányítása alatt álló szervek szavahihetőségét, de ennek a kormánynak ez nem számít. Egyelőre azzal a brüsszeli intéssel sem törődik, amely szerint az EU nem fogadja el a támogatási szerződés egyoldalú felmondását, és továbbra is a magyar pályázatban szereplő program végrehajtását várja, a LIFE egész történetében példátlannak nevezve az esetleges visszalépést. A szemük előtt csak az lebeg, nem is délibábként: hogyan lehet a közvagyont a többség kijátszásával a kiváltságos kevesek kezére átjátszani. Most – úgy tűnik – a mátai ménesre fáj még a foguk. De vajon miért kellett távoznia Zilahy István igazgatónak? Dr. Szabó Csaba, a mátai ménest is működtető génmegőrző kft. ügyvezetője azt mondta: másfajta koncepció alapján tenyésztik majd a lovakat. Már a lovakat is?

* A szerző országgyűlési képviselő, az LMP vidékpolitikusa.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.