Az egyre szaporodó időskori sorvadásos és rákos betegségek súlyos kérdéseivé váltak a családoknak, a társadalomnak és az autonómiájukat őrizni kívánó egyéneknek. Úgy vélem, a kérdés csak az ember, különösen a beteg ember autonómiájának és méltóságának tisztelete, valamint az élet lehetőség szerinti védelmének talaján állva közelíthető meg. Nem hagyható figyelmen kívül ugyanakkor, hogy a betegek mellett az orvosokat is megilleti autonómiájuk és méltóságuk védelme. A kérdésről bárki alkothat önmaga számára követendő értékrendet, de ezt nem kényszerítheti rá a más meggyőződésűekre. A törvényalkotóknak ezért olyan jogi megoldásokat kell kidolgozniuk, amelyek mindenkinek megadják a legkedvezőbbnek ítélt lehetőséget.

Minden beteg gyógyulni és élni akar. Keveseknél, főleg a gyógyíthatatlanok, illetve a nagy fájdalmakat szenvedők egy részénél eljön azonban néha az a pillanat, amikor elveszítik az életben maradásukhoz fűződő érdeküket, mert életük a szenvedés és az emberi méltóságuk elvesztése miatt tarthatatlanná vált. Az ettől a helyzettől félő egészségesek és betegek vetik fel az eutanázia gondolatát és szabályozásának szükségességét. Ma az 1997. évi egészségügyi törvény rendelkezései szerint a gyógyíthatatlan betegeknek lehetőségük van az életmentő és életfenntartó kezelés visszautasítására, vagyis a passzív eutanáziára. Ilyenkor még lenne lehetőség gyógyító vagy életfenntartó eljárások alkalmazására, de a beteg kérésére nem alkalmazzák ezeket. Ezt a lehetőséget az Alkotmánybíróság alkotmányosnak ismerte el egy 2003. évi határozatában. Érdekesség, hogy sem a törvény, sem az AB határozat nem nevezte nevén az eutanáziát. Komoly ellentmondás van abban, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) az egészségügyi törvény megjelenésével egy időben megjelentetett etikai állásfoglalásában elutasította az eutanázia minden formáját, beleértve a törvényben engedélyezettet is. A MOK 2011 végéig érvényben tartotta ezt az állásfoglalását, és csak 2012 óta ismeri el az orvosok jogát a passzív eutanázia alkalmazására.

Mindezt azért emelem ki, mert az Országos Választási Bizottság (OVB) a napokban jóváhagyta egy magánszemély népi kezdeményezésre irányuló kérdését, amely így szól: Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedő felnőtt korúak orvosi segítséggel vethessenek véget az életüknek? Vagyis a kezdeményezés kérdése túllép a passzív eutanázián.

Az OVB határozatában foglaltakat a MOK és a MOTESZ (Magyar Orvos Társaságok és Egyesületek Szövetsége) vezetői támadják. A megszólalók az orvosok nevében és megengedhetetlen stílusban fejtették ki gondolatai kat, utasították el az aktív eutanázia lehetőségének felvetését. Tudni kell, hogy két, tudományos módszereket alkalmazó közvéleménykutató intézet (a Szonda Ipsos és a Szinapszis Kft.) három alkalommal is felmérte e kérdéskörben a közvélekedését, legutóbb 2011-ben. A megkérdezettek több mint kétharmada elfogadhatónak tartotta az eutanázia valamelyik formáját, és csak az ötöde utasította el az eutanáziát. Nem tudok olyan felmérésről, mely a magyar orvoskar és azon belül az egyes orvosi szakmák eutanáziához fűződő viszonyát kutatta és tudományos igényességgel dokumentálta volna. Továbbá senki sem hatalmazta fel a két megszólaló vezetőt arra, hogy az orvoskar nevében kijelentsék, hogy elutasítják az eutanáziát, sőt állásfoglalásaikkal megpróbálják megakadályozni még azt is, hogy megkérdezzék az ország lakosságát az eutanáziáról, illetve arról, hogy egyáltalán foglalkozzon-e a kérdéssel a parlament. AMOK vezetője az orvosok „nevében” kilátásba helyezte, hogy a bíróságon megtámadják az OBV határozatát. Attól azonban, hogy egy polgári szervezet választott vezetője valaki, nem feledkezhet meg arról, hogy csak abban a tárgyban fejtheti ki az álláspontját, melyben megismerte a tagság véleményét, és amely álláspont képviseletére felhatalmazást kapott.

A MOK elnökének az OVB határozata kapcsán a sajtóban idézett kijelentései, melyek szerint „az ilyen precedensértékű ügyek” mellett nem lehet szó nélkül elmenni, és „ezeket a kezdeményezéseket csírájukban kell elfojtani”, demokraták számára elfogadhatatlanok. A szakma nevében megszólalókkal ellentétben úgy tapasztaltam, hogy ritkán, titokban megesik, hogy orvos hazánkban is szánalomból segítséget nyújt a halálhoz vezető út lerövidítésében.

Egy párt orvos országgyűlési képviselője is kikelt a kérdésben megfogalmazott igény ellen. Azt mondta, hogy Magyarországon az egészségügyi törvény az eutanázia semmilyen formáját sem törvényesíti, az AB a legalizálásra vonatkozó indítványnak nem adott helyt. Ezzel szemben az az igaz ság, hogy a törvény lehetővé tette a passzív eutanáziát, és azt az Alkotmánybíróság alkotmányosnak ismerte el.

Egyre nehezebb hozzájutni a megfelelő egészségügyi ellátáshoz, a várólisták már évekre nyúltak. Minden negyedik ember rákban hal meg! Sokan szörnyű szenvedések mellett és elfogadhatatlan körülmények között. A halálba készülők emberséges körülmények közötti eltávozását segítő hospice mozgalom a megoldás egyik lehetősége, kapacitása azonban igen szűkös, pedig nagy szükségük van erre a betegeknek. Ez a helyzet is érthetővé teszi az emberek lelkében élő aggodalmat. Az elmúlt egy évben négy, hozzám közel álló beteg távozott el embertelen állapotban, rákbetegként, szörnyű kínok között. Hárman végigjárták a szenvedés útját, egyikük saját kezébe vette sorsa irányítását.

A polgáriasultabb országok nem csak a kezelés visszautasítását teszik lehetővé, hanem Európa három és az USA három államában is engedélyezték az aktív eutanáziát, azaz az orvosi segítséggel történő eltávozást. Ezt több államban hosszas társadalmi viták után, bírósági döntések és népszavazás eredményeként tették lehetővé. Nálunk azonban a törvényben „lehetővé” tett kezelés visszautasítása sem lehetséges a gyakorlatban, mert szabályozása annyira bonyolult, hogy senki sem tud élni ezzel a lehetőséggel.

Megbeszélésekre, szakmai vitákra, a megoldások nyilvános keresésére van szükség. E szokatlan igény felszínre törése kapcsán az okok tisztázása mellett meg kéne tárgyalni a sokoldalú megoldási lehetőségeket is. Ennek egyik lépése lehet az ezen népi kezdeményezés elindítása körül felmerülő kérdések higgadt megbeszélése.

* A szerző sebész és aneszteziológus szakorvos.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.