Nem lehet kétségünk afelől, hogy Tamási sokat tudott a múltról és a saját koráról, de talán abban sem kételkedhetünk, hogy szeme elér a máig. Mert mintha azt írta volna 1936-ban, ami most a tekintetünk előtt zajlik.

Vagy netán a határok fölötti ámítás gátlástalan lehetősége még neki sem jutott eszébe? Éppenséggel ez is meglehet, bár az ő mesei képzeletéről eddig azt hittük, hogy végtelen. De talán egészen más az, ami végtelen.

Adva van egy magyarországi miniszterelnök, aki a maga által leadott jelek szerint már rég elfelejtette, hogy amikor az ő Tusványosa még Bálványos volt, épp nem a magyar hagyomány, a nemzet volt csapata gondolkodásának a középpontjában, hanem mindezeknek a tagadása. Mit számít ez? Semmit. Néhány száz rajongó mindig akad a soha be nem vallott fordulat hitelesítésére. Ott van mindjárt az elnökségi asztalnál bal kézre egy volt egyházi személy, akit püspökként lehet köszönteni, holott az is kérdés, hogy beosztott lelkészként van-e még valahol szerepe. Néhány száz rajongó önfeledten tapsol. Hogy önmagán kívül kinek a nevében, ezt a kérdést fél év múlva pontosabban megválaszolhatjuk. Most mindenesetre kamera- közelben olyan Fidesz-szülött pártocskáknak a vezetőit látjuk, akiknek a párttársait színre lépésük óta rendre nem választja meg az erdélyi magyarság. Pedig a maguk állítása szerint ők volnának a hiteles nemzetiek. Hitelességük fő igazolása bizonyára az, hogy ők felejtették el a legtökéletesebben, mi a különbség amai Tusványosés a kezdeti Bálványos között.

És persze ott van Erdély egyik éppen érvényes püspöke is, aki nemrégi beiktatásakor a református regulától elég messzire merészkedve szinte szentté avatta a magyar miniszterelnököt. Vele, az érvényes püspökkel a háttérben a református egyház mai szerepéről folyt tárgyalás Tusványoson. Ezek már-már Bethlen Gábor-i magaslatok. Legalábbis így érzékelheti az, aki mindent ilyen nagy arányokban lát, és akinek vezérlő prófétára van szüksége. Az igazi nagyságos fejedelem azonban nem szavazatokat, hanem hitet és erőt keresett az egyházában. Ehhez a leírások szerint huszonhatszor olvasta végig a Bibliát, s a románoknak is Szentírást adott, nem pedig ötleteket, melyeket a maguk építésén túl esetleg a magyarok ellen is használhatnak.

Most ellenben az a furcsa helyzet állt elő, hogy a főszónok a nemzetállamokat emelte a válságban lévő EU, illetve az EU szerinte tehetetlen intézményei fölé. A furcsa az, hogy magyarországi miniszterelnökként épp Erdélyben tette ezt, amely az ő minden szabadságharca ellenére Románia része. Ez a Románia pedig, függetlenül a kormány-, sőt rezsimváltásoktól, semmi egyebet nem hangsúlyoz következetesebben és csökönyösebben, mint hogy nemzetállam – és államalkotó népe-nemzete a román. Vagyis ezúttal a számukra talán legfontosabb visszaigazolást kapták arra, hogy helyes és eredményes ez a nemzetállami gondolkodásuk, olyannyira helyes, hogy Európának innen kell remélnie a megújulást. Váratlan ajándék. Hallgatnak is erről a románok, mint a sír. Nem fogják megköszönni, viszont valószínűleg minden autonómiaellenes érvelésükben élni fognak vele.

Legalább annyira meglepő ez a magyar nagyvonalúság, mint az a korszakolás, amely szerint Európa mai átalakulása egyenértékű a két világháborúval vagy az 1989–90-es fordulattal. Hogy miképpen hozhatók közös nevezőre a világháborúk borzalmai a mával, ezt előbb-utóbb talán megtudjuk, de azt aligha, hogy miért mond ilyet ’89–90-ről az a politikus, aki egyébként 2010-től számítja az igazi változást.

Tamási Áron színpadán a székely falu népe végül megsemmisítette Tündöklő Jeromos szobrát és elzavarta az ámítót. Egy bátor székely legényke még azt is elkiáltotta: „Nem veszett el a magyar!” Ezt a mondatát a 90-es évek előtt évtizedekre kiiktatták a szövegből. Most már lehet mondani. De amikor majd valóban kellene, mondja-e akkor valaki eredeti értelmében? Mondja-e, hogy ez a kiáltás épp a Jeromosok ellen szól?

*A szerző újságíró.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.