A minap, július 14-én volt 25 éve, hogy végrehajtották az utolsó kivégzést Magyarországon. Ha kicsit korábban jön a rendszerváltás, az Alkotmánybíróság, a nyugat-európai normák átvétele, akkor mostanában vagy pár év múlva megítélhetnék az illetékesek, hogy Vadász Ernő, aki brutálisan megkínzott és meggyilkolt egy férfit, feltételesen szabadlábra kerülhet-e. Fiatal gyilkos volt Vadász, remélhetne még két-három szabad évtizedet. 

Ha! Ha az illetékesek felelősségük teljes tudatában, mindent mérlegelve úgy döntenek, hogy vállalhatóan csekély kockázattal kiengedhető. Százszázalékos biztonság nincs. Aki olyat akar, mindenkit le kell csukatnia. A halálbüntetés eltörlése utáni években kb. másfélszeresére nőtt az emberölések száma. Könnyű volt úgy vélni, e két tény összefügg egymással. Azóta az emberölések száma nagyjából a felére csökkent. Ma már kevesebbet ölnek, mint a halálbüntetés korában. Ha a népi követelések célba értek volna, s visszaállították volna a halálbüntetést, most mindenki azt hinné: ezért. Bebizonyosodott: nem ezért. És? Változtattak a tények a halálbüntetés népszerűségén?

A halálbüntetés pótléka a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés (tész). Amit a strasbourgi emberi jogi bíróság most angol gyilkosok keresetére embertelen és megalázó, tehát jogsértő büntetésnek minősített. Ha magyar kereset érkezik, az ítélet ugyanez lesz. Érkezhet ez, mondjuk, rasszista sorozatgyilkosoktól. Pár nap múlva ítéletet hirdetnek a romagyilkosságok ügyében. Az ügyész három vádlottra tényleges életfogytiglant kért. Esélyes. Az emberi jogi aktivisták, antirasszisták komoly tesztje lesz, helytelenítik-e majd ezt a strasbourgi bíróság szellemében. Remélem.

A belarusz diktatúra kivételével ma már Európában sehol sincs állami hóhérkodás. Ez kőkemény, egységes norma. A tész esetében nincs ilyen. Ebben Európa megosztott. Sok helyen van, sok helyen nincs. Strasbourgban is csak fellebbezés után győztek a brit gyilkosok.

A közkeletű tévképzet szerint, ha nincs tész, akkor a gyilkosok húsz-harminc év múltán kisétálhatnak a börtönből és folytathatják a gyilkolást. Az igazság az, hogy a nem tényleges életfogytiglanosokat is bármeddig benntarthatják, egyáltalán nem könnyű a feltételes szabadlábra helyezést elérni, viszont elnöki kegyelemmel bárki, a tészes is szabadulhat. A gyilkosok túlnyomó része pedig amúgy sem tészes.

A kérdés az, ki döntse el, hogy egy embert harminc év múlva feltételesen vissza lehet-e engedni a börtönön kívüli világba. Egy akkori bíró az akkori ember és az akkori körülmények ismeretében, vagy egy mai bíró a mai ember és a mai körülmények ismeretében? Harminc évre előre megfosztani a bíróságot attól a lehetőségtől, hogy az akkori ismeretei szerint az akkori időket érintő döntést meghozzon – ha meggondoljuk, ez valami teljesen abszurd dolog.

Ez persze csak pár embert érint közvetlenül, de valamennyiünket érint az az irreális, abszolút biztonságigény, ami ilyen abszurditásokat szül, és azokat normálisnak mutatja. Ami az élet minden területén és minden vonatkozásban leértékeli a szabadságot és mindenféle megtorlásra felhatalmazza a hatóságokat.

Azt mondják, a tész rosszabb, mint a halálbüntetés, mert a tészes nem reménykedhet semmiben. Pedig hát azt azért bízvást remélheti, hogy mire az a pár évtized eltelik, a tész már rég a bizarr múlt része lesz, mint a kínpad és a kaloda.