Lencsés Károly: Kockázatos választások
Slendriánul fogalmazott a Nemzeti Választási Iroda vezetője, az Együtt–PM pedig rácsodálkozott: a határon túliak levélben leadott szavazatait tartalmazó borítékokat egy-egy településen tényleg bárki összegyűjtheti, és akár egy aktivista is bedobhatja a legközelebbi magyar külképviselet „postaládának nevezett” urnájába?
Igen, az új választási eljárási törvény szerint ennek nincs akadálya. Az ellenzéki párt szerint viszont életveszély, ha bárki mindenféle igazolás nélkül akár mások nevében is voksolhat.
A levélben történő szavazás pedig már csak ilyen. A követségeken elhelyezendő „postaláda” nemigen képes a szavazópolgár azonosítására. A csalások megelőzésére a jogalkotó más megoldást talált ki: a voks csak akkor érvényes, ha a határon túli magyarok kitöltik az azonosításukhoz szükséges adatlapot. A titkosságot azzal teremtették meg, hogy a szavazó lapot egy másik, egy kisebb zárt borítékba kell helyezni, amely az adatlappal együtt egy nagyobb borítékba kerül.
Amikor a küldemény megérkezik a Nemzeti Választási Bizottsághoz, a testület tagjainak jelenlétében – akik között lesznek az ellenzék által delegált személyek – ellenőrzik, hogy az tényleg választásra jogosult személytől érkezett-e,majd a szavazatot tartalmazó zárt borítékot a többivel összekeverik, és csak később bontják ki, amikor a voksot már nem lehet személyhez kötni. A dolog tehát rendben levőnek látszik.
A látszat azonban csal. Esély sincs ugyanis arra, hogy a szavazás titkosságát biztosítsák, hiszen a határon túliak nem a szavazófülke magányában döntenek. Bárki befolyásolhatja őket.
A külső ráhatás már akkor érvényesülhet, amikor egy erdélyi vagy vajdasági magyarnak arról kell döntenie, felvéteti-e magát a levélben szavazók névjegyzékébe. (Éppen mától teheti meg.) Aki nem, némi készpénz ellenében talán meggyőzhető, és ha megadja a „vokskereskedőnek” a személyi adatait is, a maga részéről letudta a dolgot. A levélcsomagot ugyanis oda küldik, ahová ő kéri – akár a „megrendelő” címére is. Aki majd kitölti az adatlapot, hamisít egy aláírást – azt úgysem ellenőrzi senki –, beikszeli a szavazólapon a megfelelő pártot, a borítékot meg bedobja a „postaládának nevezett” urnába.
Rossz esetben olyan lehet ez, mint az ajánlószelvény-piac volt itthon: állítólag kétezer forintért adták darabját. Különbség viszont, hogy odakint a helyi törvények szerint valószínűleg nem bűncselekmény, ha a magyar választások eredményének befolyásolása érdekében szavazatokat vásárolnak. Ráadásul ha valaki meg tudja szerezni a határon túliak személyi adatait, az érintettek nélkül kezdeményezheti a névjegyzékbe vételüket, és voksolhat is a nevükben. Legfeljebb kiderül, hogy ugyanaz az ember kétszer jelentkezett, de Budapestről ezzel sem lehetne mit kezdeni.
Amikor a kétharmad a levélben történő szavazásról döntött, nyilván tudta, hogy visszaélés lehetőségét építi be a rendszerbe. Sokat kockáztat.
