A szerk: Frász

Az elmúlt másfél évben a lélektani határ fogalma és konkrét helye alaposan elmosódott az ország működésében. Az új magyarban ennek a kifejezésnek már nem sok értelme van. A lélektani határokat már rég magunk mögött hagytuk, újakat nem akar húzni senki, mert úgysincs értelme. 

Ha esetleg, véletlenül maradt is még egy-kettő, azok átlépése már fel sem tűnik, egy vállrándításra sem méltatjuk. Amiből következően ezek már nem lélektaniak és nem határok. Mutatóba maradt csak néhány olyan, amit nem tudunk figyelmen kívül hagyni.

Az egyik ilyen a 300-as euróárfolyam. Ha azt látjuk, hogy egy euróért hármassal kezdődő forintösszeget kell fizetni, akkor óhatatlanul összeszorul a gyomrunk. Akár megyünk külföldre nyaralni, akár sem, ha van devizaalapú hitelünk, ha nincs. Nem okvetlen követi tett ezt az aggódást, de elkezdünk figyelni. Keresni a bajt. És amíg az árfolyam nem kúszik vissza tisztes távolságba a 300-tól, újra sűrűbben kezdjük nézni az árfolyamokat. Olyan ez a reflex az átlagembernél, mint a kormányfőnél az orosz–német tárgyalások kiváltotta gyereknézés.

Baj nincs. Abban az értelemben legalábbis, hogy nem történt semmi különös a napokban, ami 300-ig lökte a forintárfolyamot. A baj tulajdonképpen éppen az, hogy nem kell semmi különösnek történnie ehhez. Ha ugyanis a semmitől is újra hármassal kezdődhet az eurókurzus, akkor megjósolható, mi történhet a valaminél. A kormánynak az elmúlt három évben többször volt szerencséje és balszerencséje a nemzetközi pénzügyi folyamatokkal. Most éppen nyerésben van, hajlamos ugyanakkor arra, hogy ezt a pozíciót bérletként értelmezze a jövőre. A veszélyérzet nem tartozik az erősségei közé. Csak szólunk: nálunk 300-nál már jelez a csengő.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.