Egyszerre ujjongtak és estek pánikba civilek és jogvédők tegnap, amikor kiderült: a Wiki-Leaksnek több százezer bizalmas iratot átadó Bradley Manning közlegény nem bűnös az ellenség segítésének vádjában, ám kémkedésben igen. Ha a bírónő úgy döntött volna, hogy Manning szándékosan segítette az ellenséget, az az amerikai oknyomozó újságírást szinte azonnal megbénította volna. Az ügyész szerint ugyanis ha olyan helyen publikál valaki titkos iratokat, amelyről tudja, hogy az ellenség is elolvashatja, akkor tulajdonképpen kommunikál vele. Azaz, mivel az al-Kaida az interneten el tudja olvasni például a The New York Timest, akkor bárkit, aki a lapnak nemzetbiztonsági információkat szivárogtat, akár halálra is lehetne ítélni. (Manningre az ügyész nem kért halálbüntetést.) Most kiderült: ha halálra nem ítélik is, de kémkedés miatt élete végéig becsukhatják. Márpedig kiszivárogtatásból mostanában sincs hiány: a drónprogram részleteitől kezdve a Stuxnet víruson át számos nemzetbiztonsági kérdésre a sajtónak juttatott titkos információkból derült fény. De így értesült a világ egykor a vietnami háborúval kapcsolatos hazugságokról a Pentagon-iratokból, és a Watergate-ügyről is.

A nemzetbiztonság érdekében szükség van titkokra és hírszerzőkre, de egy demokratikus ország működéséhez arra is, hogy ha valaki eközben visszaélést lát, arra felhívja a figyelmet. Kiszivárogtatókat korábban is ítéltek már el tettükért, de kémkedésért ritkán, és soha nem több mint száz évre. Manningre pedig akár 130 év is várhat. Erről csak néhány nap múlva dönt a bírónő, ám ha jelképes büntetés helyett úgy dönt, a közlegény soha nem szabadulhat, annak komoly hatása lehet az amerikai sajtó működésére.