Ekkora bulit régen látott Rio de Janeiro. A tengerparton hárommillió hívő és kevésbé hívő fogadta a pápát, voltak, akik bikiniben, mások sortban imádkoztak, a keresztény dalok mellett szólt a szamba és a La macarena ritmusára mozogtak a csípők. Apácák strandoltak tangás brazil lányok mellett, és a vízirendőrség őket is éppoly szigorúan figyelmeztette, mint a helyieket: ha nem tudnak úszni, ne menjek a vízbe, mert naponta átlag 200 embert mentettek ki még a misék alatt is.

Vizsgázott Rio de Janeiro, a jövő évi futball-világbajnokság és a 2016-os olimpia házigazdája is: a szervezés ugyan latinosan kaotikus volt, a Copacabanán például elfelejtettek mosdókról és mellékhelyiségekről gondoskodni, ám a helyi bártulajdonosok a paradicsomban érezhették magukat, miután 2 dollárt is elkértek a sürgős dologra szorulóktól. A közlekedés összeomlott, de ennél nagyobb zűr nem történt, a korábbi randalírozások, a drogbandák összecsapása és a korrupt politikusok elleni tömegtüntetések – némi isteni segedelemmel – átmenetileg szüneteltek.

Rendhagyó út volt ez, nemcsak abban az értelemben, hogy a szomszédos Argentínából származó Ferenc pápa először mutatta meg a nagyvilágnak a gyakorlatban, hogy ő mit ért kereszténységen. A Vatikánból, az érseki palotákból vagy akár az aranytól roskadozó templomok szószékeiről másképp hangzanak a katolikus parancsolatok, mint a nyomornegyed eső áztatta, szennyvíztől bűzlő focipályáján. Vagy a favelák düledező kunyhóiban, ahol az argentin pápa mintha otthonosabban mozogna, mint a püspöki palotákban.

Az üzenetek, amelyeket itt megfogalmazott, nemcsak a keresztényeknek szólnak, bárki értelmezheti őket a saját maga számára. Kivált, hogy a pápa az örömöt is a fontos keresztény értékek közé sorolta. A riói katedrálisban a magas rangú egyházfőket és a szeminaristákat egyaránt arra buzdította, hogy menjenek ki az utcára, ápoljanak közelebbi kapcsolatot a „néppel”, sőt mondjanak le saját fényűzésükről. Még lázadásra is felszólította őket, ha úgy éreznék, saját főnökeik elvesztették a kapcsolatot a valósággal.

Gyanúsan közel áll ez a Vatikán által korábban elítélt, Dél-Amerikában igen népszerű felszabadítási teóriához – az argentin pápa most jó politikusként egyszerűen átvette és beolvasztotta az érveiket, anélkül, hogy magát a mozgalmat rehabilitálta volna.

Szólt a politikusokhoz is, akiket egyre nagyobb szakadék választ el a társadalomtól, különösen a szegényektől, a leszakadóktól. Jobb helyszínt ehhez nem is találhatott volna: Brazília tavaly Nagy-Britanniát lekörözve a világ hetedik legnagyobb gazdasága lett, de hiába emeltek ki több mint 30 millió embert a nyomorból, még mindig égbekiáltó az egyenlőtlenség. Csábító gondolat mindezt a szőnyeg alá seperni, vagy azt prédikálni, béküljenek meg a sorsukkal. Ferenc pápa nem így tett: a politikusok feladata a közjó, és nem néhány kiválasztott egyéni érdekének előmozdítása – ajánlotta az érintettek figyelmébe az etikus politizálást.

Egy ember, még ha történetesen a római pápa is az illető, manapság nem elegendő a világ megváltásához. De példának nem rossz. Jöhetnek a követők.

Ferenc pápa a Copacabanán