Szőcs Levente: Csak volt fórum

Kezdjük egy tévhit eloszlatásával. A Tusványos mai közönsége körülbelül akkor volt fiatal, amikor Orbán Viktor, Németh Zsolt és erdélyi barátaik, akikkel 1990 júliusában először – akkor még Bálványosfürdőn – megszervezték a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort. A mai diákok viszont már nem sokat adnak Orbánra, a Fideszre vagy nemzetpolitikájára.

A magyar miniszterelnök szombati beszédének idején sétálgató, beszélgető, söröző fiatalok sokaságából másra igazán nehéz lenne következtetni. Kivéve persze, ha az erdélyi magyar fiatal profilja amúgy teljesen különbözik a tusványosi „zarándokokétól”. Aligha... De nem csak az alapítók és közönségük lett jóval idősebb. Tőkés László szóvá tette azt is, hogy lám, a román–magyar „párbeszédből perbeszéd lett”, majd megszűnt, hiszen egyre kevesebb „román barátunk” merészkedik el Tusványosra. Az okot nem nevezte meg Tőkés, de a szóhasználata beszédes.

Maga is tisztában van vele, hogy a táborban megjelenő csapat immár csak a legmerészebb román közéleti szereplők számára vállalható. Ilyen független szakértő, közéleti megfigyelő viszont csak elvétve akad, politikus pedig az idén már egyáltalán nem került. Még a magyarbarátként számon tartott egykori miniszterelnök, Mihai Razvan Ungureanu is lemondta a részvételét az utolsó pillanatban. Pedig a Tusványos alapkoncepciója az volt, és a szervezők honlapja szerint ma is az, hogy a pódiumbeszélgetéseken az érintett, a vendéglátó ország többségi és kisebbségi képviselőinek véleménye, illetve egy-egy magyarországi hozzászólás is elhangozzék.

Ma azonban ehelyett már csak egyfajta véleménnyel találkozni Tusványoson, így a gondolatébresztő vita esélytelen. Ha már Tőkés László is szükségét érezte annak, hogy ezt szóvá tegye, tényleg nagy a baj, ami nevezetesen abban áll, hogy a Tusványos megszűnt nyitott fórumnak lenni. Nem csoda tehát, ha nem vonzza a fiatalokat. Pontosabban a koncertek és egyéb programok érdeklik őket, viszont az előadásokra, amelyek a rendezvénysorozat lényegét jelentenék, többnyire a náluk egy vagy két emberöltővel idősebbek ülnek be.

Közülük is minden második-harmadikról lerí, hogy fontos „dolga van” a táborban. Több százra tehető azoknak a száma, akiknek a nyakában igazolvány lóg – szervezők, előadók, újságírók.

Az évtizede visszatérő témákban még a nagy erőkkel felvonuló magyarországi közmédia is csak nagy erőlködés árán talált kiemelni valót. (Kivételt képeztek a honosításra és választásokra vonatkozó számszerű újdonságok, amelyeknek bejelentését vélhetően szándékosan időzítették a Tusványos idejére.) Ennek ellenére idén minden korábbinál népesebb közmédiás újságírói gárda tüsténkedett Tusványoson, készítette elő a terepet, valamint a tévénéző, rádióhallgató közönséget a „vezér” szombati beszédére.

Mintha csak cáfolni akarták volna a szerkesztőségek összevonásakor használt fő érvet, miszerint a közmédia pazarló, amikor minden adó saját tudósítót küld ugyanarra az eseményre. Most ezzel nem volt gond. A Tusványoson tucatjával nyüzsögtek a közmédiás tudósítók, operatőrök, fotósok és így tovább. Persze, ha a határon túli választási kampány beindításáról van szó, a jelek szerint semmi sem drága.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.