Csányi Sándor és Lázár János vetélkedése nem lépett még kritikus szakaszba, de tény, hogy a vívópásttól lassan a ringbe vonulnak. A hatalom brókerei lázasan lesik szavaikat, Lázár keményebb, Csányi óvatosabb, szórakoztató, ahogy kóstolgatják egymást, de hogy ki mekkora vágást tud a másikon elhelyezni, messze nem tőlük függ. Régi konfliktus az övék, amibe beletartozik egy hajdanán meg nem adott hitel az eladósodott Hódmezővásárhelynek, ütköző ambíciók, támogatók és támogatottak ellentétei.

Lengyel László terminológiáját használva is nehéz volna valamiféle állathasonlattal megszemélyesíteni figurájukat, de ha mégis – mindkettőben van rókavonás, de a hiúztól a tigrisig széles a spektrum, nyeretlen kétévesnek pedig egyik sem nevezhető. Lázáré a politikai terep, Csányi oldalán a foci (?), a vagyon, a pénzügyi és agrárszektor, a kormányfőtől figyelmet és elővigyázatosságot követel mozgásuk. A miniszterelnök láthatóan elnéző volt eddig torzsalkodásukkal szemben, hiszen pont ott adtak egymásnak sebeket, ahol ez Orbánnak sem volt ellenére.

Lázár túlzott becsvágya, mohósága, krakéler megjegyzései párosulnak jó politikai ösztöneivel, szervezőkészségével és az apparátus működtetésének képességével – így jó a közelben tudni. Kézben tartható és engedelmes végrehajtó. Csányi tud ellentartani, de nem lerohanós típus, igazi, türelmes vadász, aki viszont a növényvilágot is ismeri, tisztában van például azzal, hogy a fák nem nőnek az égig. Jó, ha a trafiküggyel Lázárt simfeli, legyen ő ennek a visszataszító történetnek egyetlen felelőse és oligarcházza csak nyugodtan ellenfelét, amikor – az állatoknál maradva – Csányi-elefánttal szemben Simicskát egérhez hasonlítja.

Miközben durvul a meccs, mindkét fél rigorózusan betartja a játékszabályokat, a megfellebbezhetetlen tekintély ott magasodik fölöttük, az érinthetetlenek elleni támadás (egyelőre) kizárva. Az idősebbek emlékezhetnek rá, hogy az ilyen viadalokat Kádár János is kultiválta, addig hagyta is, amíg a felek az ő szemrebbenését figyelve tusakodtak, s mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az ő intésén múlik, kinek lesz igaza, kinek kell, egyszer s mindenkorra, vagy csak átmeneti időre vesznie.

Orbán Viktor – ma – szintén bármelyikükkel elbánhat, a közönség mindkét esetben önfeledten tapsolni fog. De ne totózzunk, hogy melyiküket szereti jobban, mert ez a kategória értelmezhetetlen. Kitől mit vár, a maga vizein ki-ki hogyan hajózik, melyikük és miért bonthat vele szemben vitorlát – az ezekre adott válaszok vihetik közelebb Orbánt az eredményhirdetéshez. De miért is kéne döntenie? Úgy jó, ahogy van.