Pedig ez a feltétel nélküli, mindenkinek alanyi jogon járó alapjövedelem nem ellentétes a piaci modellel. Annak ellenére sem, hogy egyesek szerint utat nyithat egy új szocialisztikus rend felé, melyben a műszaki-tudományos fejlődésnek hála, valóra válhat a mindennapi robotolástól való megszabadulás XIX. századi utópiája. Feltéve persze, ha az uralkodó elosztási viszonyokon is változtatnak. A megélhetéshez szükséges garantált alapjövedelem (angol rövidítéssel BIG) máris bizonyította életrevalóságát ott, ahol – ha takaréklángon is, de – bevezették.

A Népszabadság hasábjain már olvashattunk a namíbiai példáról, Magyarország szempontjából azonban sokkal fontosabbnak tartom azokat a tapasztalatokat, amelyek a centrum országaiból származnak, mindenekelőtt az Egyesült Államokból. Alaszka 1982 óta ismeri a BIG-et. Alaszkai Állandó Alapnak (APF) hívják. Az intézmény politikai alappillérré vált, és biztos kudarc vár arra a politikusra, aki megpróbálná kikezdeni a társadalmi szolidaritás új rendszerét. Az amerikai állam költségvetésének 85 százaléka a kőolajtermelésből származik. Ennek kb. 18-20 százalékát az APF portfólióként kezeli: részvényekbe, kincstárjegyekbe és ingatlanokba fekteti.

Az ebből származó hasznot az Állandó Osztalék Alap (PDF) kapja meg, hogy alanyi jogon szétossza az alaszkaiak között. A kifizetett összeg az APF hasznától függően változik. Volt olyan év, amikor havi 1281 dollár illette az egyedülállót, az öttagú családot pedig 6405 dollár, de olyan is akadt, amikor ennek a háromszorosát folyósították. A legalacsonyabb osztalékot a bevezetést követő két évben fizették (331 USD/fő), a leggyakrabban 1000-1500 USD jutott az egyedülállóra. Karl Widerquist empirikus felmérésekre épülő tanulmánya szerint az összeg távolról sem elegendő az egyén alapvető szükségleteinek kielégítésére. Így aztán azok, akik nem is szorulnak rá, inkább amolyan „bónusznak” tekintik. Más a helyzet a rászorulókkal.

Nekik valósággal megváltást jelent a BIG. Vegyünk például egy olyan édesanyát, aki egyedül neveli négy gyermekét. Aligha tudná etetni, ruházni, iskolába járatni gyermekeit, és fizetni a lakbért, ha nem juthatna hozzá minimum ötezer dollárhoz havonta. A PFD bevezetése óta Alaszkában zuhanásszerűen csökkent azoknak a száma, akiknek nem volt miből lakbért fizetniük vagy törleszteniük jelzáloghiteleiket. Alaszka mára az Egyesült Államok olyan állama, amelyben jellegzetesen kicsi a szegénység, és a társadalmi egyenlőtlenség. Az USA egyetlen olyan állama, ahol az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt a társadalmi egyenlőség. A PFD ugyan nem azonos a garantált alapjövedelem bevezetését hirdető amerikaiak bátrabb tervével, abban azonban megegyezik vele, hogy minden olyan amerikai állampolgár megkapja, aki megfelel a lakóhelyi követelményeknek, és igényt tart rá, függetlenül attól, hogy dolgozik-e vagy sem, egyedülálló vagy családos, fiatal vagy idős, gazdag vagy szegény.

No, de miért kapjon a gazdag is, ha nem szenved hiányt? Mert a jog egyetemes. A korrekció az adózással történik. Az, aki a küszöb alatt él, nem adózik, hanem kap. Viszont az alapjövedelem után is progresszíven adózik az, akinek jövedelme meghalad egy bizonyos értéket. Jogilag a rendszer Alaszka 1959. évi alkotmányán alapszik, mely deklarálja, hogy az állami források az alaszkai nép tulajdonát képezik. Észak-Alaszka olajkincsét 1967-ben fedezték fel. Jay Hammond kormányzó magától értetődőnek tartotta, hogy a kitermelésből származó állami jövedelem 50 százaléka az APF-be kerüljön, azaz a lakosság különösen rászoruló rétegei élvezhessék előnyeit. (Ebből végül is 18-20 százalék lett.) A lakosság mindaddig közömbös maradt az új rendszerrel szemben, amíg kézhez nem kapta az első osztalékot. Attól fogva viszont a PDF intézménye szentté és sérthetetlenné vált.

Akkora népszerűségre tett szert, hogy szerte a világon modellként viszonyulnak hozzá. A szegénység felszámolására, a társadalmi egyenlőség előmozdítására irányuló programot látnak benne az olajgazdag Iránban és Irakban, de Mongóliában és Namíbiában is. Vajon a rendszer csak a fekete arannyal rendelkező országokban valósítható meg, vagy másutt is? Widerquist határozott nemmel válaszol arra, hogy csak olajtermelő országok képesek megvalósítani. Világszerte naponta privatizálnak olyan természeti javakat, mint amilyen a víz, az ásványkincsek, a föld. Pedig köztulajdonban tartásukkal megalapozhatnák a szegénység felszámolását célzó garantált alapjövedelem rendszerét – írja. Innen a kérdés már politikai. Mint amilyen az adórendszer reformja is, melynek révén idehaza is a rászorulók javára korrigálhatnák az elosztást. Lyndon Johnson elnöksége idején, a „szegénység elleni harc” jegyében az Egyesült Államok egészében igyekeztek módosítani az elosztási rendszeren, hogy a BIG révén mindenki kielégíthesse alapvető szükségleteit.

Jövedelmi küszöböt állapítottak meg, és aki ez alatt élt, annak nem kellett adóznia, ezenkívül megillette a garantált alapjövedelem is. Felmérések szerint a rendszer bevezetése után a garantált jövedelemhez jutó nős fér fiak 1-8 százaléka, a férjezett nők 15-20 százaléka a korábbinál rövidebb ideig dolgozik. A gyermeküket egyedül nevelő anyák esetében 15-27 százalékkal csökkent a munkával töltött idő. Emiatt vita kezdődött a társadalomkutatók között a munkához való viszonyulás etikai kérdéseiről. Pedig nem ördögtől való cél, hogy az ember megszabaduljon a mindennapi robottól, és képességeit megpróbálja kibontakoztatni. Egyes államokban az új rendszerben megnőtt a válások száma, ezért a garantált jövedelemben többen a család integritását fenyegető veszélyt láttak, csakhogy másutt éppen ellenkezőleg, azt figyelték meg, hogy csökkentek a feszültségek, a haragban álló házastársak is kibékültek egymással.

Talán mert megszűnt az anyagi ellehetetlenülés állapota? A kanadai Dauphinben bevezetett garantált jövedelem óta egyre több gyermek tanul tovább. Csírájában Franciaországban is megjelent a jövedelemgarancia: a gyermekek után havi 192 eurót, a felnőttek után pedig 305 eurót adnak a társadalombiztosítási rendszer keretében. „Családi tárca” (Bolsa família) néven 2003-ban Inácio Lula Da Silva Brazíliájában vezették be az alapjövedelem intézményét. Eredményeként mára 12 millió szegény család 40 millió gyermeke járhat iskolába. A szülők ugyan mindössze 22 reált (12 dollárt) kapnak havonta minden gyermek után, a plafon pedig legfeljebb 200 dollár lehet családonként, de a rendszer így is kiemelte a nyomorból a legszegényebbeket. Egyidejűleg 58-ról 54 százalékra csökkent a jövedelmek közötti egyenlőtlenség Gini-mutatója, a humánfejlődés egyik fontos tükre.

Kampány ide, kampány oda, az Európai Unióban és Magyarországon hasonló közömbösség tapasztalható a BIG iránt, mint amilyent Alaszkában tapasztaltak, mielőtt el nem kezdtek garantált jövedelmet fizetni az embereknek. Májusban a garantált minimális jövedelem bevezetését sürgető aláírásgyűjtő kampányhoz eddig alig 60 ezren csatlakoztak 17 EU-államban, idehaza pedig alig háromezren. Pedig egymillió aláírás szükségeltetik ahhoz, hogy az Európai Bizottság napirendre tűzze a témát, és állást foglaljon a népi kezdeményezés ügyében. Van másik út is: maga a bizottság, vagy az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács is felléphet kezdeményezőként. Ehhez azonban változtatni kellene a fennálló rendszeren. Politikai akaratra volna szükség, mely nem csak idehaza hiányzik.

*A szerző újságíró, a Magyar Szociális Fórum alapítója

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

MARABU RAJZA