Tíz nap telt el azóta, hogy Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter bejelentette, a kormány keresi a módját, hogy a devizahitel-szerződések feltételeit általános érvénnyel, visszamenőleg módosítsa. A kabinet elképzeléseiről most pontosan annyit tudunk, mint másfél héttel ezelőtt: semmit.

Újságírók, elemzők, piaci szereplők, és nem utolsósorban maguk a devizahitelesek dodonai nyilatkozatokból próbálják meg kihámozni, mire számíthatnak az adósok, mekkora teher hárul a bankokra, mennyibe kerülhet az akció a központi költségvetésnek. Úgy hírlik, a kabinet ki akarja vezetni a devizahiteleket, de ezek közül csak azokat, amelyeket lakásra vettek fel, illetve mégsem, mert minden devizaalapú jelzáloghitelt. Jön az újabb végtörlesztés, esetleg forintosítják a svájci frankban, euróban, japán jenben jegyzett tartozásokat a felvételkori árfolyamon, vagy egy annál magasabb, de a mostaninál kedvezőbb forintkurzuson.

Aztán renonsz az egész, inkább minden adóst kötelezően beléptetnek az árfolyamgátba, talán eltörlik az árfolyamrést, vagy középárfolyamon számíttatják ki a tartozást és a törlesztőrészletet visszamenőlegesen – de nagyon fontos, hogy ne járjanak jobban, mint azok, akik forinthitelt vettek fel. Az egész cechet majd a bankok állják, esetleg a számlát harmadolják az adósok, az állam és a pénzintézetek között, így 50 milliárd, 500 milliárd, vagy 1000 milliárd forint terhet jelent a devizahitelesek helyzetének rendezése.

Az össznépi ötletelésből az ellenzék sem akar kimaradni. Az MSZP állami bérlakásprogramot indítana (miközben ezt tőlük hiába kérte nyolc évig minden érintett), lehetővé tenné, hogy a munkáltatók részlegesen átvállalják dolgozóik törlesztőrészleteit (ez igazán aktuális most, hogy a cégek többségénél bérfejlesztésre sincs pénz, a csődök száma pedig sorra dönti a rekordokat), és bevezetné a magáncsődöt (ennek lenne értelme). A Demokratikus Koalíció a hitelek kamatát a kölcsön alapjául szolgáló deviza alapkamatához kötné – vagyis olyan, visszamenőleges hatályú jogalkotást javasol, melyet más ügyekben – joggal – elutasít.

Az LMP állami ingatlanalapban látja a megoldást. Ez venné át a fizetésképtelenné vált devizahitelesek lakását, majd bérbe adná azt az adósnak – de, hogy ez mitől lenne hatékonyabb, mint a meglehetősen nehézkesen működő Nemzeti Eszközkezelő, az nem világos. A Jobbik a felvételkori árfolyamon forintosítana minden devizahitelt, a veszteséget pedig rátolná a bankokra, amelyekkel még kártérítést is fizettetne. Az így esetleg összedőlő bankrendszert pedig nyilván államosítaná, a betéteseknek pedig megígérné, hogy majd visszakapják a pénzüket – de ezt már csak én teszem hozzá.

Nincs a zsebemben a bölcsek köve, nem tudom, hogyan lehetne a devizahitelesek ügyét rendezni, de láthatóan más sem tudja. Ebből viszont egy dolog következik az adósok számára. Itt az ideje, hogy felhagyjanak a csodavárással! Kivéve azokat, akiknek nincs más esélyük.