Sosem lesz belőlünk emelt fős nemzet, amíg elfogadjuk, hogy jár valami, csak nem jut, vagy olyanért vagyunk hálásak, ami alanyi jogon jár. Esetleg belenyugszunk, hogy másnak jár, mert rokon, barát, kedves ismerős, az ő kutyájuk kölyke, mi viszont nem vagyunk benne a brancsban, úgyhogy coki.

Mindenkinek jár például, hogy emberi módon beszéljenek vele, ha tanúként idézik a rendőrségre. Miként azt a miskolci boltost, aki hálát rebegett, amiért készségesek voltak vele a kihallgatásakor. Az őt beidéző zászlós – miként tanúnk írta – nagyon természetes volt, kedves, de tárgyilagos, és a lényegre törekedve minél gyorsabban igyekezett megszüntetni a számára nagyon kínos és stresszes szituációt. Hát igen.

Tüntessünk ki minden rendőrt, aki nem rúgja be az orrunk előtt az ajtót, nem ver gyomorszájon bikacsökkel, nem ordítja le a fejünket, miközben asztali lámpával világít az arcunkba, miként a filmeken. Adjunk babérkoszorút az összes ügyintézőnek, aki egyáltalán szóba áll velünk, határidőre megválaszolja panaszos levelünket, netán elintézi az ügyünket. Simogassuk meg a kukások buksiját, amiért reggel elviszik a szemetet, és nem szórják ki a rothadt krumplihéjat a járdára.

Rebegjünk köszönetet a hentesnek, amiért nem mócsingot adott rendes hús helyett. A kofának, amiért engedi, hogy válogassunk a barackból. A polgármesternek, mert összehívta a falugyűlést, és nem nyúlta le a költségvetési pénzt. Vagy csak a felét nyúlta le. A tanárnak, mert a gyerek tudja az egyszeregyet. A gyereknek, mert hajlandó volt azt megtanulni. Az orvosnak, mert nem hagyta bennünk a tűt. Az ápolónőnek, mert kicserélte a pelenkát a nagypapán.

Ez a hálalevél kitűnően tükrözi, milyen állapotban van ez az ország. Ezért nem lázad, nem megy utcára, nem hömpölyög tiltakozva mindenféle mutyik miatt. Szolgalelke lett. Pedig máskülönben tudhatná, mi az igazi magyaros virtus, kedves vezetőnk az EU-ban is elmondta többször, hogy nekünk, magyaroknak jár az elismerés és a tisztelet. Kár, hogy lassan és szótagolva nem tudta mondani, úgy még jobban megértettük volna.

Mielőtt elfelejteném: hálásan köszönöm a rovatvezetőmnek, hogy hagyta megírni ezt a cikket, a szerkesztőnek, hogy betette a lapba, a korrektornak, ha kijavította a benne lévő hibákat, a tördelőnek, hogy formára igazította, a nyomdának, hogy kinyomtatta, a postásnak, hogy kivitte. És az olvasónak is, hogy elolvasta.