És utána ott lehetne három pont is, a folytatás szükségességének és bizonytalanságának jele. Ami már most a papíron van, azt utólag igazolják, hitelesítik vagy vetik el majd maguk a választások. Az, hogy lesz-e kormányváltás, utána rezsimváltás, főként pedig az, hogy megtörténhet-e, ami az ország eminens érdeke, hogy új politikai korszak veheti, veszi kezdetét. Amihez – a következő parlament erőviszonyaitól függetlenül – a Fidesznek is lesz néhány keresetlen szava.

Messze még a vége, s nem csak a közös jelöltállítási lista miatt. Mert ha meg is egyeznek ketten, a csatlakozni kívánó szövetségesek és szándékaik még sok feszültséget okozhatnak. Köztük a legnagyobbat Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója. Ugyanis annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatások mind szűkebben mérik a támogatottságát, Gyurcsány szimbolikus jelentősége, ereje sokkal nagyobb, mint mérhető tábora, s ezt érzi a Fidesz is.

A két nagyobb demokratikus ellenzéki párt amúgy mókuskerékben van. Nemcsak közmorális, hanem politikai érdeke is, hogy előre tisztázza azokat az elvi kereteket, amelyek között kormányozni akar: e nélkül eleve kudarcra lenne ítélve. Tavaly október, Bajnai visszatérése óta „tárgyaljatok!” kiáltásokkal van tele a Fidesz-ellenes közvélemény. Meg azzal, hogy kevés a „vesszen Orbán!” – közös program kell. Azután, amikor a hosszasan kiszenvedett program elkészül, már a kutya sem kíváncsi a szakmai részletekre, mindenki azt kezdi szajkózni: „az embereknek” azonosulást kínáló konkrétumok kellenek. Mi lesz a rezsicsökkentéssel, mi az iskolák államosításával, mi a TEK-kel? Nehéz még a konkrétumokról beszélni, ilyenkor csúszhat ki a szocialisták elnökének száján olyan mondat, mint hogy „a gyerekek, a nők, a munkavállalók, a kis- és középvállalkozók, valamint a nyugdíjasok biztos jobban járnak majd, ha mi kerülünk kormányra”. Ilyenkor menekül Bajnai a „szolidaritás fontosságába”, amire azt kapja, hogy erőtlenül kommunikál. Szinte lehetetlen vonzó szlogenekkel egyszerre elmondani, hogy nem feltétlenül kell minden intézkedését eltörölni az Orbán-kormánynak – a rendszer lényegét kell felszámolni, vissza kell térni az európai polgári parlamentarizmushoz.

Talpalniuk kell tovább a mókuskerékben, mert a közvélemény-kutatások szerint még mindig nem sikerült áttörést elérniük. A többség a regnáló rendszer távozását akarja, de nem érez még elég erős indíttatást ahhoz, hogy csatlakozzon az ellenzékhez. Ennek pedig meg kell értenie: nem annyira politikai, hanem társadalmi indulatok gyűlnek az országban. Ehhez kellene mérnie nemcsak azt, hogy mit lehetne tenni, hanem azt is, hogy mit kell tenni.