Mától csak a nemzeti dohányboltokban lehet cigarettát vásárolni. Lezárult egy korszak, ám az újnak úgy vágtunk neki, hogy a települések közel egyharmadán nem kapható dohánytermék. Lehet, hogy ez így egészséges (még tisztább lesz a falusi levegő), viszont igazságtalan és lekezelő. 

Akkor is az, ha a kisfalvak népe már hozzászokhatott ehhez: a megyeszékhelyen elérhető szolgáltatások egy részét csak hírből ismeri, amihez hozzájut, azért a városlakóknál általában többet kell fizetnie. A cigivel eddig nem volt ilyen baj. Mostantól lesz. Aki azt hiszi, hogy logisztikai átszervezéssel egy csapásra megoldható ez a kérdés, nem ismeri a falut. A dohányosok jelentős része kevés pénzből él, nincs állása, legfeljebb néha közmunkásként dolgozhat, nem jár bevásárolni a városba. Ha nagy ritkán mégis bebuszozik, akkor sincs annyi pénze, hogy hetekre előre bevásároljon cigarettát.

Ami nem jelenti azt, hogy bárki is lemondana erről a szenvedélyéről: idővel megnyílnak majd az alternatív beszerzőcsatornák. Amíg jó az idő, át lehet biciklizni a szomszéd faluba, már ha ott van nemzeti trafikos, de segítséget lehet kérni a szomszédoktól is, akik gyakrabban bejárnak a városba, és persze sűrűbbé válnak a találkozások azzal a figurával (mindenki ismeri őt a faluban), akitől már korábban is lehetett olcsón csempészdohányt kapni. Lesz, aki már csakis tőle vásárol.

A nemzeti dohánycég azt ígéri, hogy az áldatlan állapotok hamarosan megszűnnek, ahol eddig senki nem kért vagy kapott koncessziót, ott ideiglenes értékesítési helyeket jelölnek ki. 1100 településen tehát ismeretlen szempontok alapján, ismeretlen feltételekkel valakik hamarosan engedélyt kapnak arra, hogy átmenetileg dohányt is árusítsanak. Részletek később. Nem világos, hogy miért nem most vagy akár hetekkel ezelőtt, ha egyszer régóta köztudott volt, hogy július közepén kiszippantják a dohányt a kistelepülésekről.

Persze van válasz. A nemzeti dohánycég slendrián munkát végzett. Nem mintha tudatosan ki akartak volna szúrni több százezer emberrel, csak elfeledkeztek róluk. De még ezt is meg lehetne érteni. Az olyan nagy rendszerek (mint például a dohány-kiskereskedelem) gyökeres átalakítása óhatatlanul rengeteg problémával jár – függetlenül attól, hogy a társadalom számára hasznos vagy pusztán klientúra építésre szolgáló lépésről van-e szó. Rendre meghasad az új szövet, hibák és tévedések kísérik a folyamatot.

Csakhogy ezt mifelénk szégyen bevallani. Elnézést kérni pláne. Akkor is muszáj sikert hazudni, ha fejünkre dől a ház.