Nem akarunk megmondóemberek lenni, mondja az egyik új párt vezetője, és ugyanazon lendülettel ki is jelenti, hogy egyes-egyedül ki lehet az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje. Nem ez az egyetlen nyilvánvaló ellentmondás a nyilatkozatban, de az ellenzéki összefogással kapcsolatban megjelent, önmagában ugyan jól hangzó, de végig nem gondolt írások jelentős száma miatt érdemes az összefogás lehetőségének és formájának kérdését általánosabban is végiggondolni.

A kiindulópont, hogy mindazoknak, akik számára az elmúlt 3 év kormányzása különféle – gazdasági, társadalmi, oktatási, emberjogi stb. – szempontok alapján elfogadhatatlan, mindent meg kell tenniük a kormányváltás érdekében. Az új választási szabályok alapján ez egyértelműen kiköveteli a választás előtti összefogást. Kis kitérő: nem érdemes az új szabályok részrehajlásán borongani. Részint ezek úgysem fognak megváltozni, részint ez csak egy intelligenciateszt az ellenzéki érzelmű politikusoknak, hogy képesek-e megtalálni ebben a helyzetben a célravezető megoldást. Nincs ugyanis olyan szavazási rendszer, ami az ellenzék győzelmét – függetlenül annak teljesítményétől, tényleges támogatottságától – eleve ki tudná zárni.

Milyen lehet ez az összefogás? Nem egyszerű a kérdés, de annyi mindenesetre egyértelmű, hogy milyen nem: nem épülhet pusztán annyi konkrétumra, hogy a mostani kormányt le kell váltani. Az 1990 óta lezajlott választások szinte mindegyike így folyt le, ami mára már – egyáltalán nem törvényszerűen, de sajnos mégis – az egész rendszerből való nagyfokú kiábrándultsághoz vezetett. Egy kivétel van: 2002 után 2006-ban is azzal nyert az MSZP és az SZDSZ, hogy a Fideszt meg kell állítani. Miért gondolja valaki is, hogy ez 2014-ben is elegendő lehet? Csupán azért, mert 2006 után nem találkozott nagy számban olyan emberekkel, akik kijelentették, számukra ez volt az utolsó ilyen választás, hasonló esetben inkább el sem mennek szavazni? Nyolc év elszerencsétlenkedett kormányzás (ritka jó nemzetközi pénzügyi klíma + EU-belépés ellenére megkezdődő lemaradás még a szomszéd országokhoz képest is) után a törzsszavazókon kívül hány, a jelenlegi helyzettel elégedetlen választót tudnak így az előző időszak pártjai, pártvezetői visszacsábítani? Nem az lenne az elvárható, hogy azon pártok, pártvezetők, vezető politikusok, akik korábban hatalmi pozíciót betöltöttek, de nevükhöz nem köthető széles körben elismert teljesítmény, önként hátrább vonuljanak, ne vindikáljanak feltétlenül domináns szerepet, ne „álljanak készen a parlamenti politizálásra”?

Mivel lenne mérhető az elismert teljesítmény? Nyilván felhasználhatóak a közvélemény-kutatási adatok, csakhogy nem egyszerűen a pártok, politikusok kimutatott népszerűségére való hivatkozással. Mert igaz ugyan, hogy ellenzéki oldalon az MSZP-re szavaznának a legtöbben, de szimpatizánsai száma – az utóbbi három év számos támadható kormányzati intézkedése ellenére is – alig nőtt. Persze az MSZP-től vitt el szavazót az Együtt és a DK is, de hárman együtt sem tudják megszorítani a Fideszt. Ez – az LMP-t is ideszámítva – csak fél éve, az Együtt indulása körüli időkben teljesült, de még akkor sem lehetett volna figyelmen kívül hagyni a Jobbikkal szimpatizáló, szükség esetén a Fideszre szavazók népes táborát (a választás utáni együttműködés lehetőségéről nem is beszélve). További kérdés lehet, hogy az egyes pártokkal szimpatizálók számát egy összefogás esetén mennyiben lehet mechanikusan összeadni. Az „automatizmus” nem teljesülése már jó pár esetben okozott meglepetést. Mindebből az a következtetés adódik, hogy csak az olyan formájú összefogás reménykedhet a sikerben, mely a törzsszavazókon kívüli rétegeket is képes elérni.

Hogyan lehet a jelenleg csalódott polgárokat megnyerni? Semmiképpen nem úgy, hogy a korábbi időszak ismert, ámde sikertelen arcait szerepeltetik. Egyes neveknek csupán a hangoztatása is potenciális szavazók elvesztésével fenyeget. A jelenlegi általánosan alacsony kedveltség miatt még egy esetleges jó hely a politikusok népszerűségi ranglistáján is csupán a saját táboron belüli elfogadottságot jelentheti, azaz a közös cél szempontjából az adat irreleváns. Sokkal fontosabb lehet, hogy milyen az elfogadottság a saját táboron kívül. A vezető politikusok népszerűsége egyébként sem jár együtt automatikusan pártjuk elfogadottságával, erre a legkézenfekvőbb példa éppen az SZDSZ volt. Keresni kell tehát azokat a személyeket, akik vagy már a 2010 előtti vagy az az utáni teljesítményükkel hitelesek lehetnek a saját táboron kívül is. Az igazat megvallva, az ilyen adottságokkal – és ambíciókkal – rendelkezők számbavételéhez jelenleg egy kezem is sok lenne. Természetesen az sem a csalódott emberek megnyerésének célravezető módja, ha egy párt egy reménybeli szövetségesét annak valamely jelenlegi elképzelése miatt nyilvánosan hibáztatja. A politikával nem napi rendszerességgel foglalkozó emberek számára – és feltehetőleg ők alkotják a nagy többséget – csak az szűrődik le ebből, hogy ezek sem tudnak semmit, de már a majdani koncon marakodnak. Legjobb lenne ezeket a személyekre, pozíciókra szóló vitákat elfeledni, és a jelenlegi állapotok kritikájából kiindulva a „mit és hogyan csináljunk másképp” megfogalmazásáig eljutni. Számtalan, mélységében többnyire csak a szakértők számára érthető kérdés mellett (amikről persze érdemes lenne nyilvános szakmai vitákat folytatni) ilyen lehet törvénytervezetek készítése és a pályáztatások teljes nyilvánossága, a parlamenti képviselők, polgármesterek, miniszterek irreális előjogainak megszüntetése stb. Az előző nyolc év – és a mostani három év – miatt kiábrándult, jelenleg tanácstalan embereket megnyerni csak ezzel lehetne. De ha nem sikerül egyértelmű, világos garanciákat adni arra, hogy egy váltás esetén nem térnek vissza a 2010 előtti évek – akkor is lehet persze listás helyekről és hasonló fontos dolgokról egyeztetni, de ennél többre hosszú további évek alatt amúgy sem lesz lehetőség.

Lehet, hogy a fenti érvelés szokatlan, netán ellenszenves is. De mi a fontos: megtalálni a saját szimpatizánsaink számára legrokonszenvesebb jelöltet, aki aztán a választást megjósolhatóan elveszti, vagy azt a – még elfogadható – jelöltet, aki a saját táboron kívülről is remélhet támogatást, akinek így a választás megnyerésére is lehet esélye. Az ezen az alapon működő amerikai demokrácia nyomán a válasz nem lehet kétséges.

* A szerző közgazdász, volt polgármester.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

– Engem máris meggyőztek!