A júliusi hőségben befáradunk a telekommunikációs világcég helyi székházába, mert azt kérték tőlünk, hogy fáradjunk oda be. Halottunk van ugyanis, halottunknak pedig előfizetése van internetre és televíziós csomagra.

Pontosabban csak volt. Volt egy ember, de ő most már nincs, hanem csak előfizetése és csomagja van. Eltemettük őt. Előtte azonban írtunk egy levelet a telekommunikációs világcégnek arról, hogy halottunk előfizetését lemondanánk, mert azt ő maga életszerű módon már nem tudja lemondani. Kérésünket ezzel indokoltuk: halottunk elhunyt, voltaképpen lemondott mindenről ezen a világon, csak erről az internetes csomagról nem. Arra már nem jutott neki érkezése, holott rendszerető és pontos ember volt. De meghalt. Pontosság ide vagy oda, sajnos túl korán.

Tájékoztatásunkat rendkívül udvarias válaszlevélben köszönte meg a telekommunikációs világcég, amely azt írta, hogy az előfizetéssel kapcsolatos további teendőket illetően fáradjunk be hozzájuk, s vigyük be magunkkal a halotti anyakönyvi kivonatot is. A temetés után két nappal befáradunk hát a cég szentélyébe, aztán sorszámot húzunk és türelmetlenül várunk a sorunkra. Mihamarabb végezni szeretnénk, s mennénk a dolgunkra, de nem lehet, mert intézkednünk kell. Valójában a halott helyett várakozunk, igazából neki kellene a mi helyünkön ülni.

Ha volna Isten, halottunk tán ma is élne, s itt ő várna most a saját megérdemelt sorára, nem pedig mi az övére. Isten nincs, viszont működik idebent a légkondicionáló, s a világ így valamivel elviselhetőbb. Idegesen nézzük a sorszámkijelzőt, s minden kürtjelzésre összerezzenünk: a Nagy Ügyintéző hátha minket szólít végre. S kisvártatva valóban minket szólít a mennyei hang! Ó, igen, kedves halott, mi jövünk! Végre elérkezünk az isteni fényben derengő pulthoz, amely mögött ott áll Ő... Igen, Ő az: a Nagy Ügyintéző. Mosolygós ember, aki iratainkat átveszi, majd a mindentudó monitorba mélyed...

S tekintete lassan elborul. Van egy kis probléma, így kezdi. S mi, kik egy istentelen világ szülöttei és halottai vagyunk, előre tudjuk, hogy ez mit jelent: a kis probléma e tájon valójában megoldhatatlan problémát jelent. Azt mondja a Nagy Ügyintéző, hogy a határidőből kifutottunk, emiatt újra aktív lett a halott csomagja. Nem értjük. Hogyan tetszik érteni? Majd a Nagy Ügyintéző elmagyarázza, hogy egy héttel hamarabb kellett volna bemutatnunk a halotti anyakönyvet, mert akkor nem indult volna újra az előfizetés. De elkéstünk egy héttel. Nyugodjunk hát bele a megváltoztathatatlanba: halottunk ismét aktivitást mutat. Aktív a csomag, így szól a Nagy Ügyintéző, mi pedig: hozsánna. Ezt rebegjük: hozsánna! Van hát feltámadás, s arra mindössze egyetlen hetet kell várni. Egyetlen hetet késni csak, s életünk előfizetése ismét régi fényében ragyog!

Ám hogy ezt az újraaktivált számlát ki állja majd, arra választ a fényességes pultnál sajnos nem kapunk. Búcsúzásképpen ugyanis hiába közöljük, hogy csak halottunk a miénk, a csomagja nem, így helyette fizetni nem fogunk, ő maga pedig, mivel elhunyt, nem fizetőképes. A Nagy Ügyintéző meg se rezdül. Ugyan miért aggódsz, te ember, te kishitű? Ezt kérdezi tőlünk a szeme. Ó, ember, ez az előfizetés csak aprópénz a Nagy Egészhez képest. Ezt üzeni a tekintete. Mi pedig, a kishitűek, szégyenkezve lehajtjuk fejünket, s eltávozunk – de jön velünk digitális halottunk, s ővele aktív csomagja is. Na tessék, még azt is cipelni vissza. Pedig odakint Celsius-fokokban éppen harminc, hőség, mínusz Isten, plusz egy halott, s többé semmi bónusz.