Privatizál. Így mondjuk, ha egy újságíró a saját bújából-bajából csinál cikket. Ezen keresztül akár vissza is élhet helyzetével, hiszen magánemberként megélt problémáját viszi ki a nyilvánosság elé, ráadásul nehéz objektívnek maradnia a saját ügyében. Én ezért ezt általában nem szeretem, hacsak a műfaj személyessége nem indokolja. Most is csak azért írok le egy ilyet, mert legalább szinkronba kerültem a rögvalósággal, ahogyan a kormány is igyekszik.

Rózsaszínű csekken 4500 forintot kellett átutalnom postán. Ilyet csak kivételesen teszek, hiszen eleve 500 forintba kerül, még sorba is kell állni, de van, amikor nem lehet elkerülni. Most még örültem is, mert az új szerkesztőségünk mellett megnyílt egy szép új posta is. Tiszta Európa. A meglepetés akkor ért, amikor a postás hölgy csekkemet és pénzemet megfelelőnek találva azt mondta, hogy lenne itt még valami, mert hogy új szabály van, ki kell még tölteni egy nyomtatványt.

Ha kell, hát kell, töltsünk. Elő is vette az erre szolgáló papírt, és akkurátusan leírta mindazokat az adatokat, amelyek a csekken egyébként is szerepeltek. Vele nem volt miért vitatkoznom arról, mi szükség van erre. Ráadásul ha a sárga csekkek adatait beszkennelhetik az asztalukon lévő készülékkel, akkor ezt miért nem? De őt miért bántsam, hiszen csak végrehajt.

Ő sajnált engem, én meg őt. Amikor elkészült a mű, kiderült, hogy ezt a papírt alá kell írnom, ami valami értelmet csiholhatott volna a rendszerbe, de azért sokat nem, hiszen a rózsaszínű blankettát is aláírhatnám, ahogy például egy receptet. De az aláírással nem befejeződött, csak folytatódott az aktus. A hölgy szomorú szemmel kérte a személyimet. Mondtam, hogy az bizony nincs nálam, hiszen ilyen csekk feladásakor még sohasem kérték tőlem. Sebaj, visszamegyek a munkahelyemre, hipp-hopp, itt vagyok.

Amikor meghoztam a személyimet is, már csak az volt hátra, hogy a csekken és a külön nyomtatványon szereplő adatokat az ügyintéző még bepötyögje a számítógépes nyilvántartásába, majd a csekket áthúzza egy újabb gépen, és már sikerült is feladnom ötszáz forintért 4500-at.

A posta túlbuzgó, a szabályozás bürokratikus, a pénzmosás elleni harc elérte a 4500 forintos tételeket is? Nem tudom, de nem is érdekel. Nagy tisztelettel arra kérném a szabályzót, hogy ha már a fizetésemhez – a többi magyarhoz hasonlóan – két tranzakciós adó kifizetésén keresztül tudok csak hozzájutni, akkor ne kelljen 4500 forint feladásáért ekkora kálváriát járni.

Kérném, ha nem tudnám, hogy teljesen hiába. Egyébként pedig miért ne lehetnék türelmes? Nekem csak tíz perc, de a sok tíz percből a postán már kijön egy műszak, abból meg egy állás. Akkor pedig én feltehetőleg nem a bürokráciacsökkentő csomag, hanem a munkahelyvédelmi akcióterv keretében álldogálok a pult előtt. Így más, hiszen az időm nem fölöslegesen telik, hiszen éppen jót teszek. Azt hittem, csekket adok fel, miközben én lettem a nyári Mikulás.