Mi az, ami az interjúból kimaradt? El kellett volna mondani, hogy ma nincs egyetlen ország sem Európában, ahol közmunkából meg lehet élni. A jóléti állam kora régen lejárt. Magyarországon soha nem is létezett a szó eredeti értelmében, nálunk ún. koraszülött jóléti állam működött. Nem volt olyan időszak a magyar történelemben, amikor a közmunka megélhetést garantált volna bárkinek is. Az Orbán-kormány ugyanazzal a csapdával néz szembe, mint elődei, hiszen a munkanélküliség és a szegénység évtizedek óta újratermelődik, s eddig egyetlen kormány sem állta útját.

A többszörösen újratermelődött szegénységet, a generációról generációra ismétlődő munkanélküliséget kellene kezelni tehát, s ebben a közmunkának igen csekély szerep jut. Az bizony nem oldja meg sem a munkanélküliség, sem a szegénység, sem az iskolázatlanság kérdését. Ha értelmes munkát kínálnak, ha a közmunka nem megalázó, akkor kicsivel jobb, mint a segély. Ennyi, és nem több. Nagyon szerény eszköz, nem szabad sem túlértékelni, sem túlságosan sokat számon kérni rajta. Néhány szerencsés esetben kiemel a szegénységi csapdából, talán munkára szocializál, de kevés a példa arra, hogy teljesíti a vele szemben támasztott legfontosabb elvárást, és átmenetet teremt a nyílt munkaerőpiac világába.

Évtizedek óta tanúsítják a statisztikák, hogy a közmunkások elenyésző része lesz csak foglalkoztatott a nyílt munkaerőpiacon. Ennek legfőbb akadályai az alacsony képzettség, a tartós munkanélküliség s a munkaerőpiac gyors modernizálódása, amivel a közmunkások nem tudnak lépést tartani. A mai kapitalista világban leheletvékony határ választja el egymástól a sikeres munkavállalót és a munkanélkülit, bárki a sötét oldalon találhatja magát egyetlen pillanat alatt. S ha egyszer oda került, lehet, többé nem kerül vissza a napos oldalra. Modern képzés, a piaci keresletnek megfelelő átképzés, új munkahelyek teremtése jelentené a valódi megoldást. Vagyis egy átfogó társadalompolitikai program.

Nehéz szívvel mondom, hogy e téren a korábbi baloldali kormányokon is van mit számon kérni, de mindjárt hozzá is teszem: a szegénység és a munkanélküliség megítélése esetükben más volt. A baloldal mindig a szegénység ellen harcolt, sosem a szegények ellen. S ez azért nagy különbség. Kovács Zoltán győzelmi jelentésként hirdette, hogy ma egyre többen vesznek részt közmunkaprogramokban. Pedig éppen ellenkezőleg, az lenne a győzelem, ha minél kevesebben tennék. Ez jelentené ugyanis, hogy eldobhatják az államtól kapott mankót, mert két lábbal állnak a valódi munka világában.

Úgy gondolom, Kálmán Olga riporteri szívóssága ezúttal inkább ártott, mintsem használt a beszélgetésnek. A sokszor elismételt kérdés hallatán Kovács Zoltán begörcsölt, mint bukott diák a matekpótvizsgán. Kín volt hallgatni, hogyan védi a mundér becsületét, ahelyett hogy gondolkodna. Felteszem, kevésbé feszült légkörben akár parázs vita is keletkezhetett volna kettőjük között, éppen a nézetkülönbségek okán. S akkor a néző tán még szakmai érvek, tények, érdekes információk birtokába is juthatott volna. Így csupán az a sekély öröme maradt, hogy Kovács Zoltán megbukott a matekvizsgán.

A szerző szociológus, író

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.