Tamás Gábor: Dinnyefrász
Nehéz napok járnak mostanság Simonka képviselőre. A fideszes honatyának, civilben dinnyetermelőnek és -kereskedőnek két húzós projektjében is csalatkoznia kellett.
Előbb az ármánykodó ellenzék és a vele szövetséges balliberális média lehetetlenítette el azt a remek elképzelést, amely szerint az iskolai gyümölcsprogram beszállítója csakis olyan cég lehetett volna (900 milliós garantált haszonnal), amelyet – nyilván merő véletlenségből – a derék képviselő és üzlettársai alapítottak alig néhány héttel az erre vonatkozó közbeszerzési pályázat meghirdetése előtt. Aztán most itt az úgynevezett „dinnyepromóció” kudarca: a fogyasztás döntő részét meghatározó áruházláncok vállalták ugyan, hogy a közelgő dömpingszezonban népszerűsítik a hazai árut, de hogy még egyszer árminimumról (mint tavaly, kilónként száz forintról) egyezkedjenek, arra már belengettek egy jó nagyot.
Talán kezdjük ott, hogy a magyar dinnyének túl nagy reklámot csapni nem kell. Termesztési körülményei az erre szakosodott térségekben (például Hevesben, Békésben) ideálisak – magam a fél világot bejártam, de jobbat a hazainál ebben a műfajban nem kóstoltam. Ha tehát az árut magát nézzük, akkor minden rendben. A baj mindazzal van, ami e mögött megoldatlan. Nincs elegendő hűtőházunk ahhoz, hogy a gyümölcs ne egyszerre zuhanjon a piacra, exportunkat a folyamatosan szállítani képes konkurencia fékezi, márpedig a leszedett dinnye önmagában legfeljebb két-három hétig forgalomképes.
Egyszerre terem belőle sok, sajátos adottságai miatt szállítása, kezelése sem egyszerű. A legtöbb termelő annak örül igazán, ha teherautóplatón eladhatja az egészet. A dinnye lényegében finoman zamatos cukros víz, ami gyorsan élvezhetetlenné válik, ha nem kerül idejében az asztalra. Értékesítésének kulcsszava mifelénk a gyorsaság. Tavaly az agrártárca – a már emlegetett képviselő aktív szerepvállalásával – elérte az áruházláncoknál, hogy még a legnagyobb dömping idején se legyen olcsóbb a dinnye kilónként száz forintnál.
Beszéltem termelővel, aki nagyon csúnyán beszélt erről az állítólag érdekeit védő eljárásról, ugyanis ennek következtében bevett partnerei harmaddal kevesebbet rendeltek tőle, mint korábban. Merthogy a vásárlóerő adott. Ha valami drágább, mint korábban, hát kevesebbet veszünk belőle. Nem tudható, hány szegény család asztalára nem került emiatt a legfinomabb nyári gyümölcsből egy szelet sem, de mindezt Simonkáék „páratlanul sikeres” promóciónak minősítették. Az árfixálás miatt ugyan vizsgálódott volna a versenyhivatal is, de a vonatkozó törvényt közben úgy módosították, hogy a vidékfejlesztési miniszter mondhassa meg, vizsgálódhat-e.
Most a láncok azt mondják, az uniós hivataltól tartanak, azért nem mennek bele a minimumár érvényesítésébe. Lesz itt 50-60 forintos dömpingár, mondja az egyik nagy cég beszerzési vezetője. Az lesz az igazi promóció. Igazuk van. A piac törvényeit ilyen-olyan lobbiérdekek mentén meg lehet néha hágni, de a frigyből sok öröme tartósan senkinek nem lesz. Azért van jó hírünk is: Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Budai Gyula államtitkár személyesen is részt vesz majd az idei dinnyepromócióban. Ha ez sem segít, hát akkor semmi.