Megnyugtató, hogy egyikük sem hiszi, hogy nemes küzdelemről van szó, bár mindketten a másikra mutogatnak nemtelenség ügyében, s talán még az is az eszükbe jut, hogy egymás kitartó reszelésébe a végén még egyszerre fáradnak és enyésznek el. Néha úgy tűnik, mintha a koreográfiát a Lendvay utcában terveznék, de nem, ott legalább az effektek szórakoztatóak volnának, itt azonban se hang-, se fényjáték, csak az egymásnak feszülés.

Amikor a szocialista pártelnökök elnyűhetetlen kedvence szükségét érzi, hogy főnöke magyar hangjaként kifejtse, hogy Bajnaiék megakadályozhatják a Fidesz leváltását, nem másról beszél, mint arról, hogy az MSZP a legerősebb ellenzéki párt, tehát hiába ugrál a hangadó értelmiség, természetes, hogy egy közös lista élén a szocialisták elnöke áll. Közben a szegfűs csapat rokonszenvmutatója 2009-hez képest markáns javulást nem mutat, elutasítottságuk szintje sem sokkal csökkent, de ez az érv nem átütő.

„Talpon maradtunk és belül végre csend és egység van!” – hangzik a büszke válasz. És igaz az is, hogy a szocialista párt sokszor megégette magát, amikor az elit nyomásának engedett. Néhányan egyenesen úgy vélik, hogy Bajnai Gordon színrelépése nem az állóvizet, hanem az MSZP győzelemig tartó hosszú menetelését zavarta meg, és az a finnyásság, amelyet az exkormányfő a többi csatlakozni akaróval szemben tanúsít, magyarázható, de nem elfogadható.

Azt viszont szeretném látni, amikor Orbán Viktor és Semjén Zsolt a Magyar Nemzetben hazudtolja meg egymást, vagy az elvtelen talpnyalás Guinness-rekordját tartó Farkas Flórián latolgatja kettejük rivalizálásának jövőbeni esélyeit.

A bemutatóra nagy igyekezettel azért összecsiszolódhat majd egy forgatókönyv arról, hogy a győzelem után „mire mennek” ők ketten – de indokolt a félelem, hogy hamar kifulladna ki-ki a saját korszakváltásában. Az nem elég a szövetségre készülők számára, hogy csak együtt képesek netán az Orbán-érának véget vetni, mert bár ez a remény végül valahogy összeragasztja majd őket – egymással később sem fognak tudni mit kezdeni.

Kísérteni fogják őket a múlt démonai (vagy valóságos szereplői), a jelen értékzavarainak kikezelése, a jogállami normák rehabilitálása és a jövőkép, amely csak nagy általánosságban úsztatható eggyé – hamar kiderülnének a differenciák. És ezzel valószínűleg így vannak híveik is.

Ahhoz, hogy az Együtt–Párbeszéd-formáció képes legyen az MSZP-től hidegrázást kapókat megszólítani, Bajnai Gordonnak kell az élen állnia. Ahhoz viszont, hogy az MSZP ne vergődjön régi és még régebbi tévelygéseinek, örökös kompenzációinak hálójában – Mesterházynak. Egyikük dolga sem könnyű, de nehogy bárki azt higgye – a megoldás kulcsa, hogy kinek van már készen a listája az egyéni jelöltekről. Az viszont egyszerre nevetséges és szomorú, ha ők erről veszekednek.