A kormányzat gőzerővel „nyomul”, tán nincs is fóruma a médiapiacnak, ahol az elmúlt napokban ne szólalt volna meg az emberi erőforrások minisztere vagy hű fegyverhordozója, a közoktatásért felelős államtitkár. Egymással versengenek a kormány erőfeszítését magasztaló mondatok. Csak egyvalamiről hallgatnak szerényen (van más, találóbb jelző is az ilyen viselkedésre), arról, hogy a mostani intézkedésükkel törvényt szegnek. Nem probléma, hiszen – mint hallottuk a minisztert – majd módosítják a fránya törvényt. Úgy kell neki!

A miniszter és államtitkára jó pedagógiai érzékkel gyakran megemlíti, hogy ez a siker a velük együttműködő szakszervezetekkel közösen kidolgozott megállapodás eredménye, hisz aki a megállapodásban érdekelt, az meg is állapodik. Mármint abban, amit a kormány akar. A tényszerűség kedvéért mindenképpen el kell mondani, hogy – bár megpróbálják eliminálni – a kormány által preferált megállapodást alá nem író szakszervezet és a vele együttműködő hálózatok folyamatos nyomásgyakorlása nélkül a törvényszegés még teljesebb lenne.

A kormányzat képviselői, a védekezés legbiztosabb módját választva, támadnak. Jelentéktelennek, komolytalannak, megállapodásra képtelennek feltüntetve a velük egyet nem értőket, próbálják magyarázni a bizonyítványt. „A rossz tanuló felel...” Persze tudjuk, ez (is) a demokrácia része. Jellemzően azé, amely elé oly sokáig tettük a „népi” jelzőt hazánkban. Nincs ebben semmi meglepő, hisz nem kizárólag ebben az esetben dübörög a déja vu. Ami azonban a legszebb a történetben, az a miniszter példája annak illusztrálására, hogy miért is igazságos az új bérezési rendszer. Hát azért, mert „volt olyan hátrányos helyzetű vidéken, településen, akinek államtitkári fizetése volt, mert annyiféle pótlékot szedett össze, meg túlóradíjat, meg mindenféléket, ezek ilyen extra juttatások voltak” (M1, Az Este, 2013. július 11.).

Nos: aki ilyet állít, annak minimum meg kell neveznie azt a hátrányos (értik, ugye: HÁTRÁNYOS) helyzetű kistérséget, ahol a nyomasztó munkanélküliséggel, forrás- és bevételhiánnyal küzdő önkormányzat meg tudta engedni magának, hogy az általa fenntartott iskolában ilyen jövedelmet biztosítsanak pedagógusaiknak. Az állítás bizonyítást igényel, ennek híján nem más demagóg népbutításnál. Mindamellett adekvát a kérdés: miért is lenne baj ez? A pedagógusi hivatás gyakorlásához felsőfokú végzettség kell. Azt már tudjuk, hogy a miniszterséghez elég az érettségi is, talán az államtitkársághoz azért kell a diploma. Azonos végzettségű állami alkalmazottak között hogy lehetséges havi hat-hétszázezer forintos jövedelemkülönbség? Tudom a választ, csak el nem fogadhatom.

Volt a miniszternek a hét elején egy másik „érdekes” kijelentése is, mely szerint ő is szívesen kérne béremelést, s utána panaszkodna, hogy csak 34 százalékot kapott, pedig 58-at ígértek. A miniszter úr nagyon nem ért valamit. Nem érti, hogy a pedagógusok nem alamizsnát kérnek. Jövedelmüket tekintve akár még rá is szorulnának, de nem teszik. A jussukat követelik, azt, amellyel a mindenkori kormányzat már hosszú ideje adósuk. S végül: az az állami alkalmazott, aki a mi adónkból kapja az egymillió kérjen fizetésemelést. Sem most, sem a jövőben. Szolgálja azokat, akik munkájukkal megteremtik, szavazatukkal biztosítják számára a – pénzügyi szempontból – nyugodt életet.

A szerző a PDSZ elnöke

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.