Van bőven homok, akad elég zsák, van, aki lapátoljon, egymást érik a munkagépek, helyükön a szakemberek, akik tudják, hogy kell gátat építeni. Helyzetértékelése találó ma is, négy héttel a tetőzés után, amikor a legtöbb helyen már végeztek az utómunkálatokkal, és csak az árvízi számla összeírása van hátra. Az állami apparátus ugyanis jól végezte a dolgát. Nem hibátlanul – de mégiscsak az évszázad áradásával kellett szembenézni.

Az árvízi mérlegből azonban nem maradhat ki az sem: a védekezési munkálatok mellett a kormányzat a kommunikációs gépezetét is csúcsra járatta. Időnként már visszataszító módon építettek kampányt a vészre: arra, hogy emberek százai, házak ezrei kerültek veszélybe. Kihasználta a gátakon kamerák kereszttüzében masírozó, dirigáló kormányfő a rá irányuló figyelmet, élvezte minden percét annak, hogy a Duna elleni honvédő csata hősének képében tetszeleghet. Szerepébe olyannyira beleszeretett, hogy másnak alig-alig engedett teret, még a terrorelhárítók vízügyi bevetése is szinte elsikkadt a sok terepszemléje között. Erre persze a kormányfő mondhatja, hogy csak megtanulta a leckét. Március közepén nem ő volt a hókotrók élén, aztán mi lett belőle?

A lényeg azonban nem a politikai PR sikere, hanem az, hogy ezúttal az állami szervezetek tették a dolgukat: tisztességgel elvégezték a feladatukat. Nemcsak lent, hanem fent is – szemben a márciusi hófúvással. Most már csak arra lenne szükség, hogy az árvíz levonultával is hasonló segítséget kapjanak a károsultak, mint amikor erről még látványos felvételeket lehetett készíteni.