Unják már a „kémügyet”? Ne unják, nem szabad megunni, mert végre a lényegről van benne szó – és egyre inkább. A Debreceni Törvényszék katonai tanácsa múlt pénteken hirdetett elsőfokú ítéletet: Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatója, valamint Szilvásy György volt titokminiszter két év tíz hónap letöltendő, míg Laborc Sándor, aki Galambost váltotta a hivatal élén, egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott – kémkedésért.

A vádlottak fellebbeztek, mint ahogyan súlyosításért az ügyészség is. Az ügy iratanyagát 2040-ig titkosították, a közvéleményt pedig bekötött szemű gyerekként forgatják az utóbbi huszonöt évben példátlan „kapj el, ha tudsz!” játékban.

Az ügy titkosítva. Elvileg senki nem tudhat semmit. Így vagy a honvédelmi és rendészeti bizottság fideszes elnökeként sokat sejtető Kocsis Máté kommunikációs igazgatónak hiszünk vakon, aki fáradhatatlan elszántsággal harsogja a kamerákba, hogy íme lebukott a maffiabaloldal, amely ahelyett, hogy kivetné magából, hőssé emeli a hazája ellen forduló Szilvásyt ebben a szakmai és nem politikai ügyben. Ez szerinte azért gyalázat, mert éppen e maffiabaloldal felelőssége a mind gazdasági, mind morális értelemben tönkretett ország.

Vagy inkább a védőknek hiszünk, akik az államtitoksértés fenyegetésében csak annyit mondhatnak: nincs bizonyíték sem a kémkedésre, sem a felbujtásra, sem a bűnpártolásra, sem a kémkedés segítésére. Sőt szerintük ügy sincs. A bűnbanda mindenesetre zseniális lehetett, mert a bíró szerint – amint az egyik védő kikotyogja – „rendhagyó kémkedés” történt. Annyira, hogy még egy olyan öreg róka, mint Gálszécsy András (az Antall-kormány egykori titokminisztere) is majdnem belefut a késbe, amikor megdöbbenve a kémbotrány főszereplőire kiszabott, szerinte megmagyarázhatatlanul enyhe ítéleten azt nyilatkozza: szerinte a történtekre a kémkedés helyett jobban illik a hazaárulás fogalma, ami viszont nem szerepel a törvényben. Vagy persze azzal is számol, hogy nem történt semmi.

De mihez képest enyhe az ítélet, mihez képest kémkedés vagy hazaárulás, amikor azt sem tudjuk, mi történt? Nem tudhatunk semmit a büntetőper hátteréről, arról, hogy min alapul a vád, sem arról, hogy mik a bizonyítékok, de még arról sem, hogy milyen indokkal fogadta el a bíróság az ügyészség vádjait. Nem tud senki semmit. Aki tud, nem beszélhet, mert államtitkot sértene, aki nem tud, az meg jobb volna, ha hallgatna. Nyilatkozni viszont mindenki mer.

Mint látni, a jog itt hit kérdésévé silányult. Vagy apátiával elviseljük ezt, vagy morgunk egyet, és követeljük, hogy a perrel és az eljárással kapcsolatos minden adatot hozzanak nyilvánosságra. Tekintet nélkül annak következményeire. A Fidesz erre aligha lesz hajlandó, amíg a maffiabaloldalt sulykolhatja, az egész úgy jó neki, ahogy van. Akad-e ember, aki inkább vállalja az államtitoksértést, és közli a tényeket, semmint hogy néma részese legyen a hatalom diktálta züllésnek?