Legújabb hírek szerint azonban a lengyel kormány egy jelentést készített a második pillér lehetséges reformjáról (forrás: Krsytyna Krzyzak, IPE). Érdemes megismerkedni e tervekkel, legalább láthatjuk, mit mulasztott el a magyar kormány a második pillér puccsszerű államosításával.

A kötelező magánpillér bevezetésének két tiszta útja van: 1. a már meglevő tb-járulékok mellett kivetni a magánjárulékot, 2. a tb-járulékból leválasztani egy részt a magánjárulékra. Az első módszer túlzott terhet róna a dolgozókra, a második viszont a) vagy a már megállapított nyugdíjak, illetve egyéb közkiadások radikális csökkentését, b) vagy az államadósság időleges növelését igényli. A Világbank tanácsait követve 1998 és 2007 között a legtöbb volt szocialista ország bevezette a második pillért, és érthető módon a 2.b) utat választotta.

Kelet-Közép-Európában Magyarország (1998) után másodikként Lengyelország vezette be a kötelező magánpillért 1999-ben. Bár a 2008-ban kezdődött nemzetközi gazdasági és pénzügyi válság sokkal kevésbé érintette Lengyelországot, mint például minket, ott is gyorsan felvetődött a második pillér részleges vagy teljes lezárása, illetve visszamenőleges államosítása. Eddig: a bruttó keresetre vetített korábbi 7,3 százalékos magánjárulékkulcsot 2011-től kezdve 2,3-re szállították le. De a bruttó bér így megtakarított öt százalékát külön tb-számlára tették, és az igazi magánpillérhez hasonlóan örökölhető maradt. (Más kérdés, hogy szerintem egy kötelező nyugdíjrendszerben nincs helye az örökölhetőségnek!) Ezáltal az állam megszabadult a magánpillér 2.b) típusú bevezetésével járó átmeneti költség arányos részétől, és lassítja az államadósság növekedését is.

Úgy tűnik, hogy manapság a lengyel gazdaságban is sokasodnak a feszültségek. Nem csoda, hogy a lengyel kormány újragondolja a második pillért is. A mostani terv legfontosabb újdonsága, hogy a magánalapoknál vezetett magánszámlákon gyűjtött nyugdíjvagyon tíz évvel a nyugdíjkorhatár elérése előtt indulva, fokozatosan átkerül a tb-nél vezetett különszámlákra. (Emlékeztetőül: valami ilyent ígért a Fidesz-kormány 2010-ben, az államosításkor, de ennek minden realitását elvette a magánbefizetések pozitív reálhozamának egyösszegű kifizetése.) A fokozatos átvitel hivatalos indoka az, hogy a számlákon felhalmozott nyugdíjvagyon a piaci hozamokkal párhuzamosan szeszélyesen ingadozik, és ha csak a nyugdíjazásnál adnák át a tb-nek vagy bármely más szervnek, amely a vagyonból életjáradékot fizet, akkor nagyon bizonytalan lenne az életjáradék értéke. (2009-ben a Bajnai-kormány is lehetővé tette volna, hogy nyugdíjazáskor a nyugdíjas az államtól igényelje az indexált életjáradék folyósítását, de ezt akkor a „2010-es Fidesz-győzelemre előretekintő” Sólyom László köztársasági elnök mondvacsinált okokból az Alkotmánybíróság elé utalta normakontrollra. Mire az Alkotmánybíróság lényegében jóváhagyta a törvényt, már a Fidesz kormányzott, s Orbán Viktornak kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy mi legyen a magán-életjáradékkal.)

Az érdekeltek által korábban benyújtott kilencből hat javaslatot viszont visszautasított a lengyel kormány: 1. részlegesen, 2. teljesen felszámolni a kötelező magánrendszert, 3. megtartani a jelenlegi állapotot, 4. tovább csökkenteni a magánjárulékkulcsot, 5. visszatérni a 2011 előtti 7,3 százalékos magánkulcshoz, 6. bevezetni az életjáradéknál gyorsabb vagyonfelélést.

* A szerző közgazdász.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.