Sok fantasztából csinált már realistát az idő. Thomas Paine-ből például. Ő a XVIII. század vége felé jött elő az általános nyugdíjrendszer, az állami iskolarendszer, a temetési segély, a hajléktalanellátás stb. gondolatával. Tisztelték is, üldözték is, Angliában is, Franciaországban is halálra ítélték, aztán az Egyesült Államokban hagyták őt elfeledve, nyomorban meghalni. A nyomorban meghalás ellen is volt neki reformjavaslata: az állampolgári jogon minden nagykorú személynek járó alapjövedelem, melyből mindenki kielégítheti az emberi méltósággal összeegyeztethető létezés alapszükségleteit.

Ez a reformeszme több mint kétszáz éve folyamatosan jelen van az európai közgondolkodásban, és a nagymértékű állami újraelosztás hívei és ellenfelei, radikális szocialisták és radikális piacpártiak egyaránt ott vannak a támogatói között. Ha összegyűlik januárig annyi aláírás, ami az Európai Bizottságot arra kötelezi, hogy foglalkozzon bevezetésének lehetőségével, akkor fontos és nehéz viták kezdődhetnének és mélyülhetnének el. Hegyi Gyula pár nappal ezelőtt biztatta csatlakozásra olvasóinkat, föltárva egyszersmind aggodalmait is, mert nincs reform hátrányok és veszélyek nélkül.

Három okunk van rá, hogy azt gondoljuk: az állampolgári alapjövedelem realitását Európában megérlelte az idő. Egy: nincs olyan szegény uniós tagállam, melyben a tömeges szegénység szükségszerű lenne, mely ne tudná az alapvető szükségleteket biztosítani valamennyi állampolgára számára. Kettő: versenyképes, hatékony foglalkoztatás, dinamikus technikai fejlődés, racionálisan szervezett közigazgatás és közszolgáltatások mellett a munkaképes lakosság potenciális munkaerejének egyre nagyobb része leköthetetlenné válik. Három: ennek az egyre nagyobb résznek a zsugorítása végett az állam egyre több kárt okoz.

Egyre több piactorzító, hatékonyságromboló lépésre kényszerül. Iszonyatos összegekkel támogat versenyképtelen ágazatokat, termelési formákat, veszteséges exportot, hatalmas kedvezményekkel ösztönöz túlfoglalkoztatásra és alulfejlesztésre, protekcionista intézkedésekkel csonkolja az egységes európai piacot, gátolja a munkaerő és a tőke szabad áramlását, horribilis összegeket költ drága kölcsönökből állami beruházásokra, közfoglalkoztatásra, a munkanélkülieket ellenőrző, kezelő apparátusra stb., stb. Mindez a korrupció, a hatalommal való üzérkedés melegágya.

Nagyon csodálkoznék, ha alapos, minden körülményt tekintetbe vevő hatástanulmányok és modellszámítások ne arra az eredményre jutnának, hogy a garantált alapjövedelem kevesebbe kerül, mint amennyit nyerünk vele. Az alapjövedelem egyrészt az emberhez méltó lét szintjére emel, másrészt behatárolja az állam felelősségét. A nyomor fölötti szintről indul mindenki, aztán a többi az ő dolga: ki-ki akkor és annyi pénzt keres/csinál, amennyit akar és tud.

Persze nagyon el lehet szúrni. Az alapszint beállításával, karbantartásának mechanizmusával is, meg azzal is, ha az állam túlságosan, vagy túl kevéssé vonul vissza. Ha párhuzamosan fenntartja pusztító és pazarló gazdaságpolitikai aktivitását. Ha a közszolgáltatásokat, a segítő hálózatokat, a szocializációs intézményeket nem irányítja és fejleszti úgy, hogy a mélyszegénységből kiváltó alapjövedelemnek integráló és ne gettósító hatása legyen. Volna miről töprengeni. El kellene kezdeni.