Szigorú, de buta

A marihuána fogyasztása még néhány közvetlenül közeli államban is csupán szabálysértés, nálunk viszont tovább keményít a hatalom: a civilizált világ egyik legszigorúbb drogtörvénye lépett hatályba a hónap elején.

„Aki kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azon átszállít”, az egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat az új büntető törvénykönyv (Btk.) szerint. Nem kell tehát a droggal kereskedni, elég azt tartani – esetleg a két ujjunk között egy füstölgő marihuánás cigaretta formájában, máris egytől öt évig terjedő... Ha valaki az elterelést választja – például részt vesz valamilyen megelőző-felvilágosító programban – , megúszhatja a büntetést. De ha két éven belül másodjára veszít rajta, már nincs kibúvó. Annak sem, legyen szó bármilyen csekély mennyiségről, aki drogot „kínál, átad, forgalomba hoz vagy azzal kereskedik”.

Tehát elég azt a cigarettát egy szippantásra másnak átengedni, és ez máris kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést jelenthet. Márpedig ez a gesztus egy házibulin korántsem ritkaság. A kábítószer-fogyasztás legenyhébb formája sem helyeselhető, de azért ilyesmiért börtönbe menni túlzás. Több mint bűn, durva hiba, hiszen törvénytisztelő, adott esetben remekül tanuló fiatalok sorsát törhetik meg így. Mindezt azért, mert a hatalom a megelőzés, az ártalmak csökkentése helyett a büntetéstől vár megoldást. Akkor is, ha nyilván ismerik a kriminológiai közhelyt: nem a büntetés súlya, hanem annak elkerülhetetlensége tart vissza az elkövetéstől.

Ha viszont a jogalkotó tényleg úgy gondolta, hogy a drákói szigor az egyedül üdvözítő, akkor mindenkit le kell csukni, különben az új Btk.-t nem lehet komolyan venni. Igaz, inkább ne is lehessen. Mert ilyen tényállás alapján egy buli összes résztvevőjét elvihetnék, amikor körbejár egyetlen spangli. Ott ugyanis „kínálnak”, mi több, „átadnak”. Amennyiben pedig ez egy végzős középiskolás osztály rendezvényén történik, ahol tizennyolcon innen és túl is lehetnek fiatalok, a nagykorúakra öttől tíz évig terjedő börtön várhat, hiszen átadták a drogot a „kicsiknek”. Abszurd.

Kérdéses, hogy mit kezd ezzel a szabályozással a rendőrség, az ügyészség és a bíróság. Az sem igazán szerencsés, hogy száz tő cannabiscserje termesztéséért életfogytig tartó szabadságvesztést is kiszabhatnak, de hogy felelőtlen vagy csak kíváncsi kölykök – és nem kölykök – százezreit fenyegessék elzárással, az horror. Jó esély van persze arra, hogy a Btk. írott malaszt marad, mert a rendőrség kapacitása véges, és vélhetőleg a kábítószer-bűncselekményeknél kötelező szakvélemények elkészítésére sem akarnak majd milliárdokat költeni. Amúgy meg a drogfogyasztás eddig is bűncselekmény volt, csak szerényebb büntetési tételekkel fenyegetett a törvény.

Valószínű, hogy mostantól sem razziáznak majd minden bulin, de ha mégis, a bíróság talán nem a kormány szája íze szerint, hanem – miként eddig is – a józan ész alapján dönt. Ha mégsem, gyorsan szembesülhet vele a kétharmad, hogy nem lesz hely a börtönökben az elítélteknek. Már ma sincs, és a túlzsúfoltság miatt a fogvatartottak számára jó eséllyel ítélhet (és ítélt is már) meg kártérítést az emberi jogi bíróság. De akkor sem mondhatja senki, hogy a drogfogyasztó végső soron jól jött ki. Ellenkezőleg: ezzel a szabályozással mindenki csak rosszul járhat.

-
FOTÓ: REUTERS TOUSSAINT KLUITERS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.