Ezt javasolja Európának is: ha versenyképes akar lenni, ipari termelési központokra van szüksége. Eltekintve most attól, hogy az amúgy zsigerien tőke- és piacellenes kormánypolitika csak követi az ipari termelésnek a gazdasági válság nyomán keletkező, ám sok közgazdász által értelmetlennek tartott fetisizálását, a miniszterelnöktől még egyetlenegyszer sem hallottunk arról, milyen eladható termékeket gyártana a választóknak megígért egymillió új munkahelyen a sok foglalkoztatott.

A KSH elemzése a 2008 és 2012 közti időszakot összegzi, és a szolgáltatások körébe sorolja többek közt a kiskereskedelmet, az információkommunikációt, a szállítást, a szálláshely-szolgáltatást és a vendéglátást. Ez az ágazat 2012-ben a bruttó hozzáadott érték és a nemzetgazdasági beruházások csaknem felét adta, miközben a szektor cégei az összes foglalkoztatott 42 százalékának nyújtottak munkát. A közvetlen külföldi működő tőke 18 ezermilliárd forintos állományának több mint kétharmada itt jelent meg. Azaz: e szektor nélkül nem növekedhet a GDP, amelyből az utóbbi öt évben folyó áron átlag 10-12 ezer milliárd forinttal részesedett évente. Még úgy is, hogy tavaly a kereskedelem, a járműjavítás, a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás teljesítménye csaknem húsz százalékkal esett vissza 2008-hoz képest. Csakhogy: tavaly a szolgáltató ágakban 42 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, a kormány tehát csak hálás lehet e szektornak, miközben felemás sikereit sulykolja.

Mindehhez egy adalék Nagy-Britanniából, amely, tudjuk, nem Magyarország, de ahol talán a konzervatív uralom is megőrzött valamennyit a munkáspárti Blair-féle tudásalapú társadalom gyakorlatából. Ezt mutatja a brit Telegraph felmérése, amely azt vizsgálta, hogy a 2011/12-ben diplomázottak milyen végzettséggel, milyen százalékban tudtak fél éven belül munkát találni. Orvosok, fogorvosok (99,4 százalék), tanárok (92,6), állatorvosok (91,9), jogászok (88,6), biológusok a biotechnológiai iparágakban (87,1), matematikusok (86,5), nyelvszakosok (86), egyszakos történelem, filozófia végzettségűek (85,4), építész-/tervezőmérnökök (85,2), üzleti diplomások (85).

Ha jól látjuk, egyik sem közvetlenül ipari termelőmunka. De elhelyezkedtek. A kormányfővel vitatkozva ennek ellenére sem feledjük az ipari termelés fontosságát, s nem fetisizáljuk a „másik” oldalt, a szolgáltatást, annál kevésbé, mert a kettő nem létezik egymás nélkül. Csak annyit látunk igazolva: a magyar gazdaságpolitika képtelen egységben kezelni a nemzetgazdaságot, amelyet látomásaival könnyen szétzúzhat.