Árulás
A gép landol egy meg nem nevezett repülőtéren, a politikai főméltóságok pedig a VIP-váróban töltik az éjszakát. Reggel megjelennek a rendőrök és átkutatják a repülőgépet (amerikai/német, avagy brit felségterületet), majd megnyugodva távoznak.
Életszerűnek tartják ezt a helyzetet? Persze hogy nem. Az, hogy mindez Evo Morales bolíviai elnökkel Bécsben megtörtént, csak azt jelzi, hogy szürreális szintre emelkedett a hajtóvadászat Edward Snowden után. Már a gyanú is elegendő volt, hogy három jelentős európai demokrácia, Franciaország, Spanyolország és Portugália jelezze, nem engedi át az elnöki különgépet, hátha a fedélzetén van a szökevény. A spanyolok most maszatolnak, persze nekik Latin-Amerikával is jóban kellene lenniük, de félnek azért piszkosul az amerikaiaktól is. Az osztrákok állítják, ők aztán nem félnek senkitől, még igyekeznek is jól kijönni a történetből, bár egy elnöki gép átkutatása azért nem járul hozzá a semlegességével tüntető ország nimbuszához.
Most akkor tényleg komoly, hogy miután minden érintett ország vezetése nyilvánosan felháborodott a lehallgatások és az ipari méretű kémkedés miatt – az emberi jogok iránt kevésbé fogékonyak számára tegyük hozzá, ez részben ipari kémkedés is lehet, dollármilliárdokban mérhető kárral, illetve haszonnal a másik oldalon –,Washingtonnal végül senki sem mer konfrontálódni? Elegendő volt Barack Obamának annyit üzennie, hogy aki menedékjogot ad Snowdennek, az megbánja. Már maga az üzenet is roppant kínos (és leleplező) egy egykor átlátható politizálást és az emberi jogok tiszteletét ígérő elnöktől.
Érdemes megnézni, milyen jogi érvek állnak az európaiak vonakodása mögött. A német kormány az ellenzéki SPD támogatásával például azzal utasította el Snowden menedékkérelmét: nem bizonyítható, hogy a férfit politikailag üldözik. De ha adnának is neki menedékjogot, azt azonnal felülírná a Washingtonnal nemrég kötött kölcsönös kiadatási egyezmény – ennek fenntartásához pedig nekik is érdekük fűződik. Snowden lelkiismereti okokból hazaárulást követett el, és ezért bizony vállalnia kell a jogi következményeket – fogalmazott brutális nyíltsággal egy német szociáldemokrata politikus. Lehet persze azon moralizálni, hogy pontosan melyik Amerikát árulta el, a lehallgató, szövetségesei után kémkedő monstrumot, vagy az emberi és polgári jogokat zászlajára tűző egykori Újvilágot?
De ez majdnem mindegy. A politika és a politikusok számára az, amit hazaárulásnak tekintenek, mindenütt főbenjáró bűn. Valójában szinte mindegy, melyik kormány ellen, hol követték el. Amíg persze volt kétpólusú világ, addig a hazaáruló lehetett a másik oldal felől nézve hős is. Most nincs ilyen opció.
