Beiktatási beszédében Áder János egyetlen szót sem szólt a jogról. Az alkotmányosságba vetett bizalomról – aminek a III. köztársaság története során Magyarországon senki sem ártott annyit, mint a kormányzó Fidesz 2010 óta – meg a normakövetésről, ami a jobboldal választási programja szerint „nemcsak az állampolgároktól elvárt kötelesség, hanem a hatalomgyakorlókkal szemben is alapvető követelmény”.

Gyáva beszéd volt, mert a jogász Áder pontosan tudta, hogy Magyarországnak a köztársasági elnöki szerepkör „schmittpáli” újraértelmezése és a kétharmad parlamenti ámokfutása után sürgős közjogi és politikai kontrollra lenne szüksége. Tisztában volt vele, hiszen maga nyilatkozta csütörtökön a nemzeti hírügynökségnek: úgy látja, hogy hivatalba lépése óta megszűnt a nem házszabályszerűen vagy az utolsó pillanatban benyújtott törvénymódosító javaslatok gyakorlata, „kénytelenek voltak tudomásul venni azt, hogy bárki is próbálkozna ezzel, ez nem fog az én szűrőmön átmenni” – hogy aztán pénteken csont nélkül aláírja a földtörvényt, mondván, annak alkotmányossága sem tartalmi, sem formai szempontból nem vonható kétségbe. Nos, kedves elnök úr, ön nem az igazat mondja.

A földtörvényhez ugyanis szintén érkezett az utolsó pillanatban beterjesztett, a lényeget átíró kormánypárti módosító, ugyanúgy, mint az ön által szintén szignált negyedik alaptörvény-módosításhoz vagy a dohánytörvényhez, illetve az energiahivatalról szóló törvényhez. Ezekről a parlament kénytelen volt érdemi vita nélkül, közjogi alkotmányellenességi helyzetet előidézve dönteni. Azaz nem változott itt semmi. Az üzleti vagy politikai szempontból igazán fontos jogszabályokat továbbra is miniszter(elnök)i dolgozószobákban és lobbisták számítógépein írják, a kormánytöbbség az ismeretlen eredetű és tartalmú szövegeket élőszó nélkül törvénybe iktatja, a köztársasági elnök pedig aggálymentesen aláírja.

A földtörvény azonban súlyosabb eset az átlagosnál: ennek elfogadásánál halmozott jogsértés történt. A házszabály szerint, amennyiben a levezető elnök elhagyja az elnöki széket (ahogyan azt Latorcai János tette a földtörvény szavazásakor), az ülés megszakad, és csak akkor folytatódhat, ha a házelnök újból összehívja. Ilyesmire nem került sor. Ha esetleg szünetként értelmezzük az epizódot, a folytatás akkor sem volt házszabályszerű, hiszen ahhoz az elnöki helyen lévő kártyaolvasó aktiválására lett volna szükség, ami szintén elmaradt. Továbbá: a Jobbik név szerinti szavazást kért a földtörvényről – s ilyen esetben ezt a házszabály kötelezően előírja. Hab a tortán, hogy a radikálisok pulpitusfoglalásakor leállították a parlamenti tévéközvetítést – holott az ülésnapot nem zárták le –, amivel az országgyűlési törvényt sértették meg. Ha Áder a társadalmi konszenzust is nélkülöző földtörvény legitimációjának megteremtése érdekében mindezt jogszerűnek állítja be (bármilyen hivatkozással), akkor egyrészt nem mond igazat, másrészt ugyanazt a jogrelativizálást folytatja, amit a Fidesz 2006-tól rendre felrótt a másik politikai oldalnak.

Az igazság mellé beszélő, pártszolga köztársasági elnök Magyarországon a magát keresztény-konzervatívnak tartó tábor találmánya: Orbán Viktor immár kettőt is adott belőle a nemzetnek, pedig már az első is több volt az elégnél.

Szinkronban