Vallási téboly
Látványosan elszaporodtak az egyházként futó csudabogarak, tényleg ideje volt már egy kis rendet vágni. Gazdasági előnyök – egyszázalékos felajánlások, állami normatívák és még ki tudja, milyen kedvezmények – reményében boldog-boldogtalan egyházat alapított. Állatmenhelyt, idősotthont és más intézményeket működtető szervezetek váltak egyszer csak hitbuzgó kereszténnyé.
Mulatságos volt látni, hogy hitelveiket milyen egyszerű mozdulatokkal schmittelték (ollózták) össze a világhálón keringő tanulmányokból. Hóbortos fantaszták, önjelölt próféták és hamisítatlan szélhámosok lepték el a vallási piacot, kiegészülve félnáci – vagy tán egészen az – csoportokkal, amelyek a hit spirituális erejét felhasználva próbálták terjeszteni pöcegödörbe való nézeteiket. Mindezt adóforintokból, a köz pénzéből. Ha az egyházi szektorban mindinkább eluralkodó zűrzavart nézzük, akkor a kormány teljesítményét akár bravúrosnak is nevezhetjük. Mert sikerült még a korábbinál is nagyobb káoszt teremteni. Nem lehetett könnyű.
A nemzeti együttműködés kormánya azzal az ígérettel vágott neki az új egyházi törvénynek, hogy kiszűri a „vallási köntösbe bújt bizniszegyházakat”. Csakhogy a Fidesz–KDNP megint nem azt csinálta, amit mondott. A kormány két éve azon mesterkedik, hogy olyan törvényt alkosson, amely alapján a hatalom tetszése szerint, önkényesen szelektálhat a neki tetsző, illetve nem tetsző egyházak között. A produktum siralmas. Ezúttal sem mulasztjuk el megemlíteni, hogy Semjén Zsolt – a vak ló bátorságával – „kodifikációs remekműnek” nevezte azt a törvényt, amelyet aztán a Fidesz–KDNP nem győzött újra meg újra átdolgozni, és amelyet az amúgy jobboldali jelöltekkel feltöltött Alkotmánybíróság kétszer is visszadobott.
Kár, hogy ebben az esetben végképp nem lehet az elmúlt nyolc évre, a kommunistákra meg a karvalytőkére mutogatni. A kétharmados parlamenti többség saját hatáskörben tette nevetségessé magát. A kormányzat közben – szokása szerint – igencsak unortodox módon értelmezte a jogállamot. Amikor például az Alkotmánybíróság kifogásolta, hogy az Országgyűlés politikai alapon dönthet az egyházak elismeréséről, a Fidesz–KDNP nemes egyszerűséggel beépítette az alaptörvénybe: márpedig ehhez joga van a parlamentnek. Jellemző, hogy a most átvert legújabb egyházi törvényt az elmúlt hetekben többször is le kellett venni a napirendről.
Az utolsó pillanatokban, a zárószavazás előtt érkeztek olyan módosító indítványok, amelyek az egyházak elismeréséről vagy éppen megszűnéséről rendelkeztek. Végeredményként kaptunk egy gumiparagrafusokkal, ellentmondásokkal és rejtett aknákkal terhelt betűhalmazt. A törvény – az állam és az egyházak szétválasztása jegyében, nyilván – az úgynevezett bevett egyházak számára kötelezővé teszi, hogy „közösségi célok érdekében” együttműködjenek az állammal. Az egyházi elismerés feltételeként pedig tízezres taglétszámot kell igazolni: miközben az egyházak tagnyilvántartását (ha egyáltalán van ilyen) állami szerv elvileg nem is ellenőrizheti.
A mindenkori ellenzék hajlamos túlzásokba esni, amikor a mindenkori kormányt bírálja. A szocialista Lendvai Ildikó azonban, aki tébolyítónak nevezte az egyházi törvény körül zajló hercehurcát, egyáltalán nem rugaszkodott el a valóságtól. Legfeljebb azt vethetjük a szemére, hogy túl enyhén fogalmazott.
