Az uniós csatlakozás előtt még szigorúan felülvizsgálják az alapvető értékek helyzetét a tagjelölt országokban. Ám aki egyszer már a klub tagja, azt a demokrácia deficitjeinek esetében Brüsszel szinte alig tudja felelősségre vonni. A demokrácia ellen vétőkkel szemben az európai szerszámosládából csak a jogi fogpiszkáló és a politikai atombomba között lehet választani: az uniós jog elleni egyes konkrét vétségek esetén a bizottság ugyan fenyegetőzhet a klasszikus szerződésszegési eljárásokkal, ám ezek általában csak a visszás helyzetek jéghegyének csúcsát találják el.

A 2009 óta érvényes alapjogi chartára is csak akkor hivatkozhat a bizottság, ha a tagországok hatóságai az európai jogot érvényesítik. Amennyiben azonban nemzeti illetékességek kerülnek szóba, egyszerűen hiányoznak az unió számára a lehetőségek. Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke szerinti eljárást tekintik az EU legerősebb fegyverének, ám még az is csupán életlen kardnak bizonyul. Az alapvető jogok súlyos megsértése esetén egy adott ország kormányát legfeljebb szavazati jogának megvonása fenyegeti az unió grémiumaiban, és az is csupán abban az esetben, amennyiben az állam- és kormányfők azt egyhangúan megszavazzák.

De mennyire tud hatékony lenni egy olyan elrettentő szankció, amelyet a magasra tett léc miatt valószínűleg sose alkalmaznak? Ez jelentős szegénységi bizonyítványt jelent az uniónak, amely szívesen tűzi zászlajára, hogy mintaértékű értékközösséget alkot a világ többi része számára. Az elmúlt hónapok tapasztalatai jól mutatják, mennyire elhomályosítja a pártszemüveg a tekintetet, mihelyst arra kerül sor, hogy a tagországokban mutatkozó fejlemények rendellenességeit tárgyilagosan elemezzük és levonjuk belőlük a helyes következtetéseket.

Amennyiben az a szándékunk, hogy közös értékeink érvényesítését ne árnyékolják be folyamatosan a pártviták, akkor ez a feladat kötelezően egy független fórum, az európai alapjogi biztos kompetenciájába tartozik. Őt az Európai Parlamentnek kellene megválasztania annak érdekében, hogy megfelelő politikai súllyal rendelkezzék mind az unióval, mind pedig a tagállamokkal szemben. Politikai függetlensége megerősítése érdekében nyolcéves hivatali időszakra és kétharmados többséggel kellene megválasztani. Az alapjogi biztos egy olyan intézmény támogatásával tevékenykednék, amelyet már nem kell kitalálnunk.

Hiszen 2007 óta létezik a Bécsben székelő Alapjogi Ügynökség keretében egy hivatal, amely azzal foglalkozik, miként lehet javítani az alapvető jogok védelmét. Ám jelenleg csupán árnyéklétet él és alig több papírtigrisnél. Holott az Alapjogi Ügynökség kétség kívül rendelkezne eszköztárral ahhoz, hogy figyelmeztető és szankcionáló mechanizmusával céltudatos és időben fellépő instancia legyen az unióban történő alapvető jogsértések tekintetében. Csupán a politikai akarat hiányzik, amely végre széles körű felhatalmazással látná el. A demokrácia és a jogállamiság védelmezőjeként az új megbízott a jövőben évente kétszer terjesztene elő országjelentést az alapvető jogok aktuális helyzetéről az összes tagországban.

Objektíven mérhető kritériumok bázisán, folyamatos monitoringgal időben lehetségessé válna az esetleges hiányosságok feltárása és az ellenük történő fellépés is. A „blame and shame” elve már bevált az unió bővítésének folyamata során, amikor is a jelölt országok csatlakozási érettségét rendszeres helyzetjelentésekben értékelik. A legtöbb esetben már elegendő lenne egy Brüsszelből küldött „rosszallás” annak érdekében, hogy az érintett kormány a feltárt hiányosságokat szabad akaratából megszüntesse. De szankciók nélkül a javíthatatlannak bizonyuló visszaesőket aligha lehet megfékezni.

Emiatt az uniónak alaposan át kell dolgoznia a demokrácia ellen vétők mára porlepte büntetéskatalógusát. Az országjelentésekből fakadó értékeléseknek egyfajta brüsszeli pontgyűjtő számlára kellene beérkezniük, amely az alapvető jogok megsértését azok mennyisége és minősége alapján egyaránt mérlegeli és egy bizonyos küszöb túllépése esetén automatikusan szankcionál. Ám a büntetések vak politikája senkinek sem segít. Ezért a szankciókat aszerint kell mérlegelni, hogy hozzájárulnak-e az alapvető jogok helyzetének lényegi javításához az érintett országban. Nem lehet csupán arról szó, hogy a demokrácia ellen vétőket politikai nyomással rábírjuk arra, hogy a kifogásolt demokratikus és jogállami hiányosságokat átmenetileg kiküszöböljék.

A szankcióknak sokkal inkább abba az irányba kellene hatniuk, hogy ott, ahol semmibe veszik az európai sztenderdet, középtávon olyan stabil struktúrák jöjjenek létre, amelyek megnehezítik a visszaesést. A támogatási pénzek kifizetésének visszatartása helyett az uniótól kapott pénzeszközök egy részét sokkal inkább olyan célprogramokra és -projektekre kellene fordítani, amelyek célzottan támogatják a demokráciát és a jogállamiságot. Az alapvető jogok ilyetén átvizsgálása ismét megjavíthatná az európai demokrácia köhögő motorját. Megérne egy kísérletet, hogy az alapvető jogok Európája a továbbiakban ne kerüljön a kerekek alá.

A szerző a Bundestag Német Szociáldemokrata Párt (SPD) parlamenti frakciójának Európa-politikai szóvivője, a hesseni SPD főtitkára

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.