Új bankárelitet épít magának a kormány – írom kapásból, de nincs igazam. Ez az elit nem új: Demján Sándor és Töröcskei István már akkor is a legfelső néhány százhoz tartoztak, amikor még az elvtárs volt a kötelező megszólítás. A baj nem is a személyekkel van: joviális urak, kedves emberek. A probléma azzal van, amit ez az állami befektetés képvisel.

Nem tudom eldönteni, jó üzlet-e beszállni Demján vagy Töröcskei bankjába, akár csak néhány százezer forinttal vagy pár milliárddal, ahogyan azt az állam tette. Nem ismerem az üzleti tervet, a várható nyereséget, az EBITDA-, a ROE-számokat (nem beszélve a többi betűszóról). Nem voltam a titokszobában. Csak néhány nyilvános adatot látok, az meg nem mutat semmit, csak a tetemes (indulási) veszteséget. Annyit mondtak nekem: a kormány szerint ez igen jó üzlet lesz, mert a két éve alapított bankok busás hasznot hajtanak majd.

A kétségek itt kezdődnek. Ha ugyanis a két új bankba beszállni ennyire jó üzlet, miért nem tették meg ezt mások? Miért az állam a befektető? Nehezen hihető el két sikeres, a bankszakmában jártas üzletemberről, hogy képtelenek volnának egy (idézzük a kormányzati választ) „többszörösen – és rövid időn belül – megtérülő” tőkeemelésre rávenni néhány ismerősüket. Demján és Töröcskei pár év alatt építettek birodalmat, nevük ez alapján garancia kell legyen a sikerre, üzleti terveik bizonnyal megfontoltak és átgondoltak annyira, hogy ezzel meggyőzzenek bárkit. Kapcsolatrendszerük is kiváló.

Hogyhogy épp a magyar állam csapott le először az üzleti lehetőségre? Hogyan is történt mindez? Ki keresett meg kicsodát? Az úgy volt, hogy az állam azt gondolta, milyen jó volna jövedelmezőbb üzletbe fektetni az adófizetők pénzét, mint a MÁV, és keresett néhány induló bankot, aztán ezeket találta? Nem volt más? Vagy Demján Sándor és Töröcskei István (emberei) látogatták végig a befektetőket, roadshow-t tartottak a New York–Tel Aviv-tengely számtalan pontján, majd valahol összefutottak az aktuális nemzetgazdasági miniszterrel? (Töröcskei esetében ez nem is volt nehéz: az Államadósság Kezelő Központ vezéreként épp a főnökéről van szó.)

Az állam piaci üzletei nem azért rosszak, mert sokszor találják meg ugyanazokat a szereplőket. Nem csak az a baj, hogy olyanokkal üzletel a kormány, akik közel állnak vagy álltak hozzá. Ez csak következmény, egyszerű törvényszerűség, legfeljebb a gyanút táplálják bennünk, hogy – szokás szerint – megint kihagytak valamiből. A probléma az, hogy kormány nem lehet egyszerű piaci befektető: nem az. Befektetései értelemszerűen szolgálnak politikai vagy éppen gazdaságpolitikai célokat (most mondjuk a „magyar bankrendszer megerősítését”), és ez eleve háttérbe szoríthatja az üzleti racionalitást. Ha pedig az állam nem üzleti alapon dönt, akkor támogat. Ezt az unióban piacot torzító magatartásnak hívják. És nem véletlenül tilos.