Eladtuk a szolnoki házat.

Hoppá, anapesztikus formában vagyok.

A szódásszifon, a decis kávéspoharak (nagyapám csak abból volt hajlandó sört inni), valami téesz-melléküzemág naptára a falon (rövidnadrágos Bíró Ica-szerű nő léalmákkal), az asztalon a szombati Népszabadság, utolsó oldalán tintaceruzával beírva a meccseredmények. Ferencváros–Volán.

Ott üldögéltem éjszakákon át a szolnoki házban, Május egy utca, nyolcvanas évek eleje, félmeztelenül a kánikulában, csapkodtam a szúnyogokat az összetekert Nők Lapjával, és olvastam Weöres verseit a háromkötetes összesből és Feynman Mai fizikáját (meg Zabos Géza Horgászoknak a Tiszáról című alapművét, különös tekintettel a szakadó partok alatti mély, langós szakaszok pontyozási lehetőségeire, de az ebben az összefüggésben szinte érdektelen). Piros Szimfóniát szívtam, vagy piros Amphorát pipában, Kőbányait ittam, pasztőrözetlent, zöld üvegest, sokat.

Csillagzene finálé, benti éj forrongó zuhatag dallama. Sörök. Zárt kapcsú híd-ívek tágra nyílt éneke. Sörök. Vezérlő csillagod kioltja mécsesét.

Egyebet nem tudok elmondani. Fölösleges volna próbálkozni.

Mozdonyt neveztek el róla. Majom legyek, ha értem. Nézem az úgynevezett honlapot, csodálatos alkotás, mintha egy kozármislenyi mágneses rezonanciás íriszdiagnosztikai kurzust hirdetne valami kft., köszönt a közigazgatási és igazságügyi minisztérium, ebben az igazságügyben még érzek valami finom interferenciát, de a közigazgatás? „A zsenialitás egyszerűsége” mondat alatt Navracsics miniszter könyököl kellemes kerti környezetben, és kamerába hunyorít. Lírai.

„Fénykép alatt
egy gondolat:
Ez benn marad,
az kinn szalad.”

Ezt az idézetet kurziválták a miniszter fotója mellé, nem viccelek, nézzék meg, ott van. Aztán a társadalmi kapcsolatokért felelő államtitkár is köszönt, hogy még líraibb legyen a hangulat.

Személyes vallomások. A miniszter és államtitkára. Ki is vallhatna őszintébben, mélyebben, értékesebben? A miniszter egyébként személyesen van meggyőzve Weöres zsenialitásáról. Ez mindenképpen megnyugtató. (Egyébként meg van győzve arról is, hogy a költő nemcsak költeni, nevelni is akart. Én erről egyáltalán nem vagyok meggyőzve. Sőt. Vagy van egy másik százéves Weöres nevű költő.) Tulajdonképpen szerencséje volt Weöresnek, hogy egy ilyen európai értelemben vett minisztert kapott, kifoghatta volna Lászlónét vagy P. Sándort is, mozdony helyett meg kaphatott volna villamoskocsiszínt, árvízvédelmi töltést, buldózert vagy Wass Albert-szobrot („Samu bácsi úgy ül az uralkodói teremben, mint egy fűszeresboltban, dekákkal és garasokkal ravaszkodik”).

Egyébként meg, forintos labda:

„Írmagját se tűrd magadban semmiféle társadalomjavító szándéknak.” (Weöres Sándor: A teljesség felé)