Rövid válasz Kis Jánosnak
Nem igaz, hogy az SZDSZ kormányzati részvétele csak az egészségügyre korlátozódott volna. 2006-ban az SZDSZ nélkül nem lehetett volna kormányt alakítani. A kétéves közös kormányzás idején a liberálisok irányították a gazdasági és a környezetvédelmi tárcát is. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az SZDSZ közvetlen –majd később közvetett, külső – parlamenti támogatása nélkül a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány stabilizációs intézkedései nem születhettek volna meg. Ha nincs a kisebbségi, ügyvezető kormánynak SZDSZ-es támogatása, az Európai Unió és az IMF egy fillér hitelt nem adott volna a 2008-as összeomlás idején Magyarországnak. És gondoljuk végig az alternatívákat is: ha az SZDSZ az egészségügyi tárca helyett mást kér, akkor sem lett volna más a 2010-es választások politikai végeredménye. Csak az odavezető út lett volna más. Az SZDSZ nem az egészségügyi reformba bukott bele, hanem abba, hogy húsz év alatt a „liberális” jelző szitokszóvá vált – nemcsak a teljes jobboldal, de a baloldali és a harmadikutas nézeteket valló politikusok és szavazóik többségének a fejében is. És tabuszóvá váltak az SZDSZ politikai hívószavai is, mint kapitalizmus, piacgazdaság és reform.
Legalább két okból is túlzott leegyszerűsítés „a szocialisták vonakodásával szemben is” kitétel. Reformot – bármilyen reformot – csak akkor lehet csinálni, ha azt a miniszterelnök feltétel nélkül támogatja. 2006 nyarán ez a támogatás megvolt, és még a 2008-as népszavazás idején is úgy állt a helyzet, hogy az egészségügy volt az egyetlen terület, ahol a koalíció érdemleges változásokat tudott keresztülvinni. Ezen reformok közül számos intézkedés máig maradandónak bizonyult! Nyilvánvalóan helyes döntés volt a 11 százalékos kórházi ágyszámcsökkentés, mert különben nem lehetett volna garantálni, hogy legyen elég pénz, orvos és nővér a megmaradó ágyakhoz. Ezt a reformot a Fidesz sem csinálta vissza, sőt további 5 százalékkal csökkentette az ágyak számát. A gyógyszerkiadások, a gyógyszerárak csökkenése a Molnár Lajos alkotta gyógyszergazdaságossági törvény máig ható eredménye. A liberális egészségügyi reform megteremtette a betegjogok hatékony védelmét, demokratikus alapokra helyezte az egészségügyi kamarák működését. Hogy mindezt a Fidesz lerombolta, az nem a liberális reform kudarca, hanem a most regnáló kormányzat vétke. Helyes és jó döntés volt a patikaliberalizáció is. Igaz, a Fidesz ezt most megpróbálja visszafordítani, majd meglátjuk, hogy sikerül-e. Az is tény, hogy az SZDSZ – Horváth Ágnes minisztersége idején – messzire is elment az MSZP-vel való kompromisszumkeresésben a biztosítási törvény kapcsán. Sok hozzáértő szerint éppen az volt a baj, hogy túlságosan is messzire.
És végül, sokan – kimondatlanul talán Kis János is – a vizitdíj erőltetését vélik az SZDSZ végzetes politikai hibájának; végtére is erről szólt a 2008-as népszavazás. Ez sem így volt. Először is köztudott, hogy a népszavazás témája volt a tandíj is, amivel szemben a Fidesz vezette populista ellenzék ugyanolyan eszközökkel harcolt. Az viszont már feledésbe merült, hogy a vizitdíj bevezetése (és főként annak időzítése) nem az SZDSZ ötlete volt. Gyurcsány Ferenc mára már történelmi jelentőségűvé vált őszödi beszédében – pontosabban szólva mind a két őszödi beszédében, merthogy a miniszterelnök két beszédet is tartott az MSZP frakciótagjai előtt – már nagy hangsúllyal szerepelt a vizitdíj és a kórházi napidíj is. Történt mindez akkor, amikor még meg sem alakult a kormány, és egy olyan helyszínen, ahol egyetlen SZDSZ-es politikus sem volt jelen.
Az interjú más helyén Kis János azt is felveti, hogy „saját oldalunk önvizsgálata mennyire mély és széles alapozású”. A jelen írás erre nyilván nem biztosíthat megfelelő terjedelmet, ezért csak jelzésszerűen említünk meg három kérdést, amelyben bizonyosan tévedtünk. Nem számoltunk azzal a lehetőséggel, hogy Gyurcsány Ferenc pártelnök és miniszterelnök nem tudja megszelídíteni a frakció megkövült gondolkodású orvos politikusait, akik szinte minden fontos kérdésben a Fidesz egészségpolitikai nézeteit vallották, és fokozatosan a frakció többségét a pártelnök ellen fordították. Hiba volt részünkről az is, hogy túlbecsültük az üzleti biztosítóktól remélhető támogatást a versenyalapú egészségbiztosítási modell bevezetéséhez. Kiderült, hogy a magyar biztosítók külföldi anyái minden kockázatvállalástól visszariadtak, és csak a „készbe” lettek volna örömest hajlandók beleülni. De, hogy ezért pénzt és presztízst kockáztassanak, arra már nem adtak felhatalmazást a budapesti menedzsmentjüknek. És végül: legrosszabb álmainkban sem számoltunk azzal a lehetőséggel, hogy a Fidesz kiveszi az alkotmányból a társadalombiztosítás intézményrendszerét, és szinte minden dimenzióban visszaállítja a Kádár-korszak szocialista, állami egészségügyét, amelyben csak a protekciós és a hálapénzes beteg számíthat megbízhatóan jó minőségű ellátásra. Mi, liberálisok 2006-ban azért tartottuk döntő fontosságúnak a társadalombiztosítás reformját, mert –vállalva az átmenet nehézségeit is –a régi, súlyos anomáliákat csak azzal lehetett volna megszüntetni. Kérdés persze, hogy ha akkor a Fideszt szocialistának festjük le, s ezzel riogatjuk a betegeket és az orvosokat, hányan hitték volna el nekünk, hogy okkal festjük az ördögöt a falra.
A szerző 2010-ig az SZDSZ egészségügyi szakértője
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
