Blockbuster: a teljes háztömböt lerombolni képes bombáról kapta az angol nevét minden olyan kulturális esemény, amelyiktől nemcsak pallérozódik az elme és melegszik a szív, hanem a kassza is szépen csilingel. A lövöldözős filmek és a vámpíros könyvek tartoznak manapság ebbe a körbe, de a múzeumoknak sem kell szégyenkezniük.

A klasszikus bonmot szerint „a fáraók impresszionista aranya” bármikor képes ezres sorokat varázsolni a pénztárak elé. Ezt a klasszikus receptet követi a héten a Szépművészeti Múzeum, amikor a Városligetben a Schiele, pár nappal később pedig a budai Várban a Monet hívószóval nyit kasszasikernek ígérkező tárlatot. Érthető módon a Múzeumok Éjszakája utáni hétre időzítve a vernisszázsokat: a kezelhetetlen tömegjelenetek így elmaradnak, viszont minden érdeklődő kifizeti majd a belépőjegy árát.

Ez a fajta számítgatás persze a Múzeumok Éjszakájától sem idegen. A programot végigolvasva idén már jól látszott, hogy a fáradtság rég legyőzte az innovációt. Tessék-lássék programok, lantosok és kobzosok, ilyen-olyan tematikus tárlatvezetések színesítették a pőre tényt, hogy az egésznek egyetlen fő célja van: némi kis pluszbevételre szert tenni azáltal, hogy a város összes kiállításának megtekintésére feljogosító karszalag ára azt az intézményt gazdagítja, amelyikben megvásárolják. Ezt az információt némelyik múzeum afféle segélykiáltásként a meghívójára is rányomtatta, míg mások ravaszabb módon – délután kezdődő gyerekprogrammal, borkóstolással vagy épp utasellátós csokirolóval – igyekeztek magukhoz édesgetni a nagyérdeműt.

Mert hát igazi szenzációval, valódi blockbusterrel nehezen is pályázhattak volna a közönség kegyeire, hiszen az utóbbi években kifejezetten takaréklángon működnek a magyar múzeumok. Néhány gondosan kiválasztott kirakatintézmény árnyékában a többség éppen csak hogy vegetál. Vagy még azt sem: bár az ilyen esetekből nem lesz „ügy”, hiszen manapság minden szakember könyörögve kéri az újságírókat, ne írjanak a kínlódásáról, mert csak még nagyobb lesz a baj, országszerte számos múzeumról hallani, amely napról napra él, mert hónapok óta nincs fenntartója. Pár hete Balog miniszter és Halász államtitkár versenyben zengte, milyen pompásan sikerült a rendszerváltás a kultúrában, és milyen nagyszerű, hogy a városok „visszakapták” az intézményeiket. A valóság azonban az, hogy a megyei múzeumok egyetlen tollvonással való megszüntetéséből csak azért nem lett botrány, mert a muzeológusok is olyanok, mint a tanárok: amíg hagyják őket, összeszorított foggal is dolgoznak.

Ráadásul éppen azok az intézmények kerültek most minden korábbinál nehezebb helyzetbe, amelyek a helyi művelődés kulcsfontosságú elemei, a polgári identitás, a múlthoz való korrekt viszony letéteményesei. Soha ilyen nagy szükség nem volt rájuk, viszont a kiszámítható finanszírozás megrendülése esetükben egy szőnyegbombázással ér fel. És ez sok mindennek mondható, de sikernek a legkevésbé sem.

Múzeumok Éjszakája