Ha teljesen mindegy, mi a véleménye egy ellenzéki pártnak, ha még az elvi lehetősége is hiányzik annak, hogy egy-egy törvényjavaslatot érdemben megvitassanak, megpróbáljanak azon változtatni, jobbítani, akkor a parlamenti politizálás szükségképpen torkollik olyan akciókba, amelyekkel az ellenzék legalább képes a tiltakozását jól láthatóan megjeleníteni, ha már a beleszólását a lehető legkisebbre szabták. És ha a látványos attrakcióké lesz a terep az ülésteremben, akkor az is szükségszerű, hogy mindenki igyekszik rálicitálni a másikra, mert ami tegnap érdekes volt, az holnap már nem az.

Nem is olyan rég még elég volt egy ellenzéki párt képviselőinek D-209-es pólóban megjelenniük az ülésteremben, hogy közfigyelmet keltsenek. Ma ezzel már nem lehetne bekerülni a hírekbe. Már a nagy transzparens is szokványos eszköz a parlamenti patkóban, így csak idő kérdése volt, hogy az elnöki pulpitust elfoglalva feszítsék ki a következőt.

Azért vált kényszerű látványszínházzá a parlament, mert az ellenzéki véleménynek, gondolatnak nincs ott tere és hatása. Ha ez nem változik, egyre látványosabb és durvább akciókra lehet számítani az ülésteremben. Vagy azon kívül. Volt kitől megtanulniuk ezt a mai ellenzéki pártoknak. A Fidesz ellenzékben kényszer nélkül, maga választotta ezt az utat, most viszont ő hozta ebbe a helyzetbe az ellenzékét.