Elcsattant egy pofon Pesten. Magáról megfeledkezett vezető osztotta ki egy a villamosa elé lépő hölgynek. Nagyot szólt a tasli, cseng tőle az ország füle, a nő ugyanis angol volt, s azért kapta az ütleget, mert egy pillanatra figyelmetlennek bizonyult. Hogy ráadásul még hat hónapos babáját is magával vitte a pocakjában, csak tovább korbácsolta a húsz éve majdhogynem hibamentesen vezető sofőr cselekedete által kiváltott indulatokat.

Kerekedik a történet, s kezd olyan lenni, mint mikor az öreg padlót szedjük föl a házban, eközben pedig újabb és újabb takart rétegeket vagyunk kénytelenek kibontani. Kiderül, hogy a 41 éves Kiss Sándor egyedül neveli kislányát egy BKV-s szolgálati lakásban, amelyért havi 17 ezer forintot fizet. Most, hogy a pofon után azon melegében elbocsátják, a lakásból is mennie kell, egy sokkal többe kerülő albérletbe. Ha a villamosvezető szolgálati lakásban lakhatott, nagyon fontos embere lehetett a BKV-nak. A sofőr ezt a nagyfokú figyelmességet sem méltányolta, amikor kiugrott a vészfékezés után a vezetőfülkéből. Zaklatott idegállapotban volt, ami érthető, mert azt hitte, elütötte a nőt. De attól, hogy ez a végzetes tragédia nem következett be, nem megnyugodott, hanem inkább fölhergelte magát. Amiatt kapta fel a vizet – olvasható a hírekben –, hogy a nő középső ujjával bemutatott neki. Ez pedig a jelek szerint olyan sértés, amelyet csakis testi erővel, esetünkben egy jókora pofonnal sikerült ellensúlyozni.

Lehet azon vitatkozni, hogy a nő tilosban ment át szabálytalanul, meg hogy hosszú ideig élt Angliában, ezért jobbról várta a veszélyt, s nem nézett balra. Bizonyára nem volt éppen a legválasztékosabb megoldás a bemutatás sem. De ha a hölgy bukfencezve ment volna is át a villamos előtt, vagy megmenekülése után szidni kezdte volna a sofőr édesanyját, az sem lett volna elég indok az ütésre. Egyébként sem, de hogy egy férfi megpofozzon egy nőt, arra végképp nem.

Kiss Sándor összeomlott az eset után. Valószínű, hogy ezt tette mérlegre ő is. Egy várandós nőt bántalmazott. Nem fogja megmagyarázni soha önmagának sem, hogy miért tett ilyet. Keresheti az okokat, fölhozhatja mentségként, hogy ki volt borulva. Azzal sem tudja majd megnyugtatni magát, hogy történhetett volna sokkal rosszabb is. Amibe belegondolni is szörnyű.

Elborzasztó pofonrétegek ezek. Még úgy is, hogy a politika sallerező erőmotívumait meg sem említjük. A fensőbbség problémáját azonban nem tudjuk kikerülni. Egy villamosvezető magasabbnak, erősebbnek, fontosabbnak gondolta magát a figyelmetlen utasnál. Miközben valójában csak egy rossz idegállapotban lévő emberre volt bízva a Combino utasainak élete. Apropó, utasok: amikor kiderült, hogy a gyalogos él, a pofon pedig elcsattant, elhangzott a villamoson a türelmetlen sürgetés: „Menjünk már!” Mert mindig, mindenféle helyzetben lesznek, akik konok, lehajtott fejjel igyekeznek a végállomás felé. Az a céljuk, hogy hazaérjenek. Bármi áron.