Szemben

A magyar kormánnyal és fő művével, az alaptörvénnyel szemben kritikus, számos ajánlást magába foglaló jelentéstervezet kerül az Európai Parlament plenáris ülése elé július elején, miután szerdán a szakbizottság 31 igen, 19 nem és 8 tartózkodás mellett elfogadta azt.

Módosítások történtek, főleg azért, hogy minél több néppárti politikust sikerüljön meggyőzni, de a lényeg maradt. A jelentés ebben az új formájában is kimondja, hogy a magyarországi alkotmányos átalakítás iránya összeegyeztethetetlen az uniós értékekkel, és ha ezen nem változtatnak, akkor az az európai alapértékek súlyos megsértésének kockázatához vezet.

Ha ezt az EP is kimondaná a plenáris ülésen, az elég nagy szó lenne. Igaz, jogi kötelezettséget nem róhat a kormányra az a határozat sem.

A szakbizottságban (kivéve a liberálisokat) ügyeltek arra, hogy szankciókról szó se essen – senki nem akarja a magyarokat büntetni, amiért olyan kormányuk van, amilyen. A hetes cikkelyben foglalt megfigyelési eljárás megindításának mérlegelésével a frakcióvezetőket és az EP elnökét bízták meg.

Az EP-bizottság összetétele miatt nem annyira az volt a kérdés, átmegy-e a jelentés, inkább az, mennyire marad erős a szöveg, és mekkora lesz a többség. A szöveg súlyos maradt, és a többség is tekintélyes, köszönhetően a tartózkodóknak, akik között bőven volt jobboldali.

A baloldali összeesküvést, kettős mércét hajtogató, áldozatszerepet magára öltő magyar kormány és retorikája nem hatott meg minden néppárti, konzervatív képviselőt. Brüsszelben a szavazás előtti napokban intenzív lobbizás folyt a magyar kormány részéről. Meglett az eredménye.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.