Már az Országgyűlés előtt van az a törvényjavaslat, amely újabb megszorító intézkedéseket tartalmaz úgy a lakosság, mint a vállalkozások számára. Egy nagy küzdelem után és egy hosszú, fáradságos helyreállítási munka előtt kaptuk meg az egyáltalán nem megérdemelt nyári adópofont. Akik kitalálták és június közepén minden előzetes szakmai vita nélkül közzétették az újabb sarc technikai elemeit, nem ismerik a színházi alapszabályt. Ha a darab gyenge, a színészek rosszul mondják a szöveget, a nézőszám csökken és ebből eredően az intézmény költségvetése ingatag, akkor nem a közönséget kell megbüntetni, hanem a programon és az előadások színvonalán kell változtatni. Most nem ez történik, hanem éppen az ellenkezője: az igazgató és a rendezők a nem tapsoló publikum megregulázásában és az egyébként is magas jegyárak ismételt emelésében látják a megoldást. Néhány részlet a „remekműből”:

A vállalkozások esetében a távközlési adó mértéke 2 Ft/megkezdett percről 3 Ft/megkezdett percre emelkedik, az adóztatási tartomány 2500 forintról 5000 forintra bővül. Az egyharmados díjemelés és a százszázalékos felsőkorlát-növelés – a többletterhelésen túl – azért is fáj, mert talán korunk legfontosabb tevékenységét és a további fejlődés egyik zálogát, a gyors kommunikációt, a modern információátadást adóztatják meg növekvő mértékben. Sajnálatos, hogy a vállalkozásokat fejőstehénként kezelő kormányzat, úgy spekulál, hogy az érintettek majd úgyis továbbhárítják a lassan cipelhetetlen terheket. Hangsúlyozom, itt elsősorban nemcsak az adó nagyságától (bár az sem csekély), hanem a szemlélettől is idegenkedem.

A pénzügyi tranzakciós illeték mostani jelentős változtatása (emelése), és a készpénzfelvétel esetében a 6000 forintos limit eltörlése sajnos azt igazolja, hogy az idei költségvetésbe ezen a címen 301 milliárd forintot beállító kormányzati tisztségviselők és az ezt elfogadó parlamenti képviselők alaposan „mellélőttek”. Május végére az előirányzat töredéke (17 százaléka), mindössze 52 milliárd forint folyt be ezen az ágon a központi kasszába, így a korábbi elképzelések megvalósulatlan álmokká váltak. Jó, jó tudom, hogy létezik tervezési hiba. De ekkora? Különösebb szellemi erőfeszítés nélkül is tudható volt, hogy a sokszoros csúszás következtében a pénztárgépek online rendszerbe állítása sem hozza az évi 95 milliárdot. Jó esetben szeptemberben indul az új kasszaszisztéma. Nem kell hozzá nagy bátorság, hogy kimondjuk: a pénz (a vágyott évi 95 milliárd) az ablakban! A júliusban induló elektronikus útdíj igazi „sötét ló”. Idén – féléves szinten – 75 milliárdot, jövőre 150 milliárd forintot remél a központi büdzsé ebből a tételből. Majd meglátjuk, hogy mi valósul meg belőle, de addig is biztos, ami biztos: a gazdasági kormányzat a pénzintézeteket eszközül használva alaposan megkopasztja a lakosságot és a vállalkozókat.

A csökkenő jegybanki alapkamathoz illeszkedő és mérséklődő betéti kamatok megcsapolása bizarr módon történik. A jelenlegi 16 százalékos kamatadóhoz nemes egyszerűséggel 6 százalékos egészségügyi hozzájárulást (EHO) párosítanak, azt gondolván, hogy ezzel elfedhetik az adóemelés tényét. A sunnyogás nem célravezető. Tisztességesebb lenne kimondani, hogy augusztus 1. napjától hazánkban 22 százalékos a kamatadó. Az EHO berángatása a rendszerbe olcsó szemfényvesztés, minden állampolgár tudja, hogy az instabilitás jegyében évközi adóemelés történik (nem is kicsi). Az EHO beillesztése a kamatkörnyezetbe azt a tévképzetet keltheti, hogy a hozzájárulás megfizetése következtében a jámbor kamatjövedelem-tulajdonost többletszolgáltatás illeti meg. Ugyan miféle? Az EHO az Egészségbiztosítási Alapot táplálja, illetve az innen történő kifizetésekre nyújt fedezetet. Hallott valaki a pénzbeli ellátások összegének – pl. a táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj stb. – dinamikus növeléséről?! Ugyan már. Ez a 6 százalékos többletelvonás adó bizony a javából, ellenszolgáltatás nem jár érte. Kérdés az is, hogy az alacsony jövedelmi sávba tartozó, és viszonylag kis megtakarítással rendelkező magánszemélyek (pl.: nyugdíjasok, diákok) megtakarításait szabad-e ilyen módon elszipkázni. Célszerű-e egy százezer forintos lakossági betét évi 4-5 százalékos kamatát 22 százalékos adóval sújtani? Egy fix: a megoldás nem elegáns!

Mint látjuk a több éve egy helyben topogó magyar gazdaság természetes módon, sokkoló eljárások alkalmazása nélkül nem tudja biztosítani az elvárt költségvetési egyensúlyt. Sorozatban jelennek meg a bevételeket gyarapítani szándékozó intézkedések, de a kívánt stabilitás (egyensúly) csak nem akar létrejönni. A gazdaságpolitika karmesterei nem tudnak javítani az előadás színvonalán. Nem készül végiggondolt növekedési program, nem változik a költségvetés kiadási szerkezete, viszont rendületlenül kotorásznak a zsebünkben. Ez a nem túl fantáziadús eljárás és illetlen magatartás vélhetően nem vezet majd tartósan pozitív eredményre, viszont elképesztő „hatékonysággal” rontja a kilábalás esélyeit. Arról nem is beszélve, hogy az évközben – rapid módon – bevezetésre kerülő adócsomag érzékelhetően rombolja a vállalkozások és a lakosság jogstabilitásba vetett hitét. Okkal-joggal gondolhatják: itt és most nem érdemes tervezni, nem érdemes takarékoskodni, nem érdemes beruházni – ha jövedelem keletkezik, azt úgyis elviszi/elveszi az állam.

* A szerző a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.