Igazság

„Igazságtalan módon méri meg a magyar gazdaság teljesítményét és az államháztartás állapotát az Európai Bizottság.” Egy hónappal ezelőtt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ilyen elegáns szavak kíséretében hülyézte le az uniós bürokratákat, mert azt merték mondani: a túltervezett infláció (és a kisebb növekedés) miatt nem lesznek meg a várt bevételek Magyarországon.

Akkor a költségvetést ki is igazította a kormány, de csak azért, mert keresztülverték rajta. Varga két hete még azt magyarázta lapunk munkatársainak, hogy a kabinet csak azért húzott a nadrágszíjon, mert „beláttuk, hogy Brüsszelt nem tudjuk meggyőzni az igazunkról”.

Most viszont a kormány, illetve Varga szerint már „jól látható”, hogy a fogyasztási adóbevételek „nagyrészt az infláció miatt elmaradnak a korábban tervezettől”.

(Kisrészt meg a növekedés miatt, más magyarázat aligha van, hacsak nem trükköznek a számokkal.)

Vonjuk le mindebből a logikus következtetést: vagy a kormányban hülyék, vagy korábban néztek minket hülyének, vagy most néznek minket annak.

Nem a tévedés a baj. Elképzelhető, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium nem számolt jól.

Csak most vette észre, az unió mégiscsak jobban ért a magyar költségvetéshez meg az összeadáshoz. Van ilyen. Hibázni emberi dolog. Emberi nagyság, ha valaki képes beismerni, hogy tévedett.

Ilyet persze ne várjunk a magyar kormánytól.

Az, hogy a kormány miben nem őszinte, a lényeget tekintve mindegy. Az orbitális bakit nem ismeri el? Korábban tévesztette meg a választókat hamis számokkal? Nem árulja el, hogy osztogatni szeretne, és erre gyűjtöget?

A hazugság marad az, ami.

Az igazság ellentéte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.