1970-ben végigcsináltam a nagy tiszai árvizet. Kiskatonaként. Tettük a dolgunkat. Büszkén. Meg örömmel, mert éreztük, végre értelmet kap létezésünk a Magyar Nép(elnyomó)hadseregben. Parancsnokaink – korrupt, alkoholista, szerencsétlen századparancsnokunk kivételével (béke poraira!) – annyira normálisak és emberségesek voltak, mint soha korábban. A rezsim legfőbb vezetői sem tolakodtak unos-untalan oda, hogy lenyúlják a szakemberek teljesítményét. Szóval, minden és mindenki a helyén volt. Jutalmul elengedték az utolsó hónapot egyetemi előfelvételis sorkatonai szolgálatunkból, s számosan „Árvízvédelemért” kitüntetést vehettünk át utóbb (már civilként, az egyetemen) Dégen Imre államtitkártól. Ma is nagy becsben őrzöm. A műsortól azonban, amit Kedves Vezetőnk „Wesselényi Miklósként” tündökölve rendezett, bocsánat a kifejezésért, felfordult a gyomrom. Nem beszélve mamelukjairól. Belém égett az első tudósítások néhány kockája. Miniszterelnökünk éppen felvezeti imázsát siserahada körében. Az ágaskodó tótumfaktumok között egy csizmás, munkaruhás hölgy. Vízmérnöknek tűnik. Persze Bakondi úr, a katasztrófavédelem főfőnöke mellett nem kap szót. Némán asszisztál a vircsafthoz. Tekintete beszédes. Az igazi – valóban szuverén – értelmiségi hitetlenkedő, keserű, magányos nézésével fogja be az országunkat uraló percembereket... Apropó! Hogy ne feledjem. Az Orbán-bányák és -szőlők jövedelmét, no meg a miniszterelnöki fizetést (legalább egyévi mennyiségüket) nem ajánlaná fel az örökös Hazamegmentő és Legfőbb Szabadságharcos?

Fekete György nyugalmazott tanár

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.