Elkészült a majdan okvetlenül kiadandó Nemzeti Együttműködés Nagy Képeskönyvének borítófotó-esélyes képe. A magyar dohánykereskedelem új, fideszes urai, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetősége a minap úgy döntött, hogy a Nemzeti Trafikforradalom győzelmét egy ünnepélyes hitvallással, majd egy boldog, közös csoportképpel pecsételi meg.

Mint a történelemben oly sokszor, villant a vaku, és kordokumentummá dermesztette a résztvevők diadalittas, közönyös vagy éppen riadtan értetlen tekintetét. Trafikgyőztesek ültek tort csütörtökön a piac, a nyilvánosság és a tisztesség felett, míg a magyar dohánypiac nagyobb cégeinek a zöme –kényszerűen bár, de – nyilvánosan szemen köpte magát. A dohánymultik (köztük a Philip Morris, amelyet Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár nemrég még azzal gyanúsított meg nagy nyilvánosság előtt, hogy a vállalat bujtogatja az elkeseredett trafikosokat) hitet kellett, hogy tegyenek „a trafiktörvény szellemisége” mellett.

Holott, ha valaki, hát ezek a cégek tudják a legjobban, hogy a trafikrendszer pontosan az, aminek látszik: balkáni nemzetállamok legjobb pillanatait idéző, nyílt, pártállami szervezésű korrupció. Mégis, ezek a multinacionális cégvezetők, akik évekig tanultak a legjobb egyetemeken, majd egy a katonasággal vetekedőn szigorú szervezeti rendben járták végig évtizedek alatt a ranglétrát úgy, hogy közben üzleti partnereiktől egy ajándék golyóstollat sem fogadhattak el (kevéssé ismert, hogy a fideszesek körében szitokszónak számító „multik” világában valójában milyen kőkemény előírásokkal védik magukat a cégek, nehogy megvegyék az embereiket), szóval ezek a renoméjukra folyamatosan ügyelő, magasan képzett topmenedzserek itt és most az aktuális hatalom kegyeltjeinek számító, harmatos figurák mellett találták magukat.

Akik ráadásul, ahogy ez lenni szokott, azt is elvárják, hogy gazsuláljanak nekik. Hiába, nem kis elégtétel lehet számukra végignézni, ahogy a cégvezetők sutba dobják a nagynevű egyetemeken tanultakat a szabad versenyről, és helyette kissé fénymerev tekintettel bár, de egy olyan rendszernek tapsolnak, ahol a magát nemzeti erőközpontként definiáló politika kényétől-kedvétől függ, hogy a vállalatuk piacrésze mekkora lehet. A cégvezetők viszont pontosan ezért vállalták el a biodíszlet szerepét: ők a befektetőikért, az alkalmazottaikért és a beszállítóikért felelősek. Emberek százainak, ezreinek a sorsa fordulhat nagyon gyorsan rosszra, ha ők most önérzetesek. Nem is tehetnek mást, kihúzzák magukat, nyelnek egyet, jattolnak, és még bele is mosolyognak a vaku fényébe. Nem tehetnek mást: mostanában a közgazdaságtan a Lajtánál véget ér. A cégvezetők számára marad a pókerarc, ami mögött legfeljebb eltöprengenek azon, hogy a társaságuknál nemsokára újabb tréninget indítanak. Megtanítják, hogyan kell Unortodoxiában unortodox menedzsernek lenni.